A török hadsereg új hadműveleteket indít a szíriai határ mentén

Két eddigi szíriai offenzívája után Törökország újabb hadműveleteket fog indítani déli határai mentén – mondta vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök egy isztambuli kampánygyűlésen, ahol politikai programját ismertette a jövő hónapban esedékes előrehozott választások előtt.

Több ezer támogatója előtt beszélve Erdogan leszögezte: a török műveletek addig folytatódnak, amíg „egyetlen terrorista sem marad. Nem hagyunk fel a terrorista szervezetek visszaszorításával” – mondta.

Sejtetve győzelmét a júniusra kiírt, előrehozott elnök- és parlamenti választásokon, kijelentette: „a következő időszakban” Törökország további hadműveletek indít majd az Eufráteszi Pajzs és az Olajág fedőnevű, Szíriában folytatott két offenzíván felül.

Az Eufráteszi Pajzs volt a neve annak a hadműveletnek, amelyet a török hadsereg 2016 augusztusában indított az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által elfoglalt észak-szíriai területek, illetve az észak-szíriai kurdok ellen, akiknek fegyveres milíciáját, a Népvédelmi Egységeket (YPG) Ankara ugyanúgy terrorszervezetnek tekinti. A török erők hivatalosan mintegy 2000 négyzetkilométeres szakaszt tisztítottak meg a török-szíriai határ mentén.

Az Olajág nevű hadműveletet Törökország idén január 20-án indította el a szíriai Afrín térségében az YPG ellen. A török vezetés célja, hogy a kurdok visszaszorításával úgynevezett biztonságos zónát alakítson ki a török-szíriai határvidéken, mintegy 30 kilométeres mélységben.

Kapcsolódó cikkünk: Irakban is megindult a kurdok elleni török hadművelet

Erdogan az Olajág hadművelettel kapcsolatban azt mondta: „Műveleteinkkel összezúztuk a déli határunkon kialakuló terrorista folyosót. Katonáink, akik hőstetteket hajtottak végre Afrínban, készen állnak az új küldetésre.”

A szíriai beavatkozást azonban Ankara NATO-szövetségese, az Egyesült Államok nem nézte jó szemmel, egyebek közt azért, mert az IÁ elleni harcban az YPG bizonyult a legütőképesebb amerikai támogatású haderőnek. Egy másik vitás kérdés Washington és Ankara között az Afríntól keletebbre található Manbídzs helyzete, ahol a kurd erők mellett amerikai katonák is állomásoznak.

A török vezetés azonban korábban többször is kilátásba helyezett az afríni után egy manbídzsi offenzívát is, és arra kérte Washingtont, hogy vonja ki onnan a kurd erőket az Eufrátesz keleti partjára.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »