A teljes jobbközép kimaradhat az olasz kormányalakításból

Ha az Öt Csillag Mozgalom (M5S) lezárja a Ligával való párbeszédet, a Demokrata Párt lehetségesnek tartja az M5S-szel közös kormánymunkát – jelentette ki a balközép Demokrata Párt (PD) ügyvivője kedden, az olasz kormányalakításról szóló tárgyalási folyamatban.

Maurizio Martina az után nyilatkozott, hogy találkozott Roberto Ficóval, a képviselőház elnökével, az M5S politikusával. Roberto Ficót az államfő hétfőn bízta meg, hogy mérje fel az M5S és a PD közti kormányalakítás lehetőségét.

Roberto Fico, az olasz képviselőház elnöke, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa sajtótájékoztatón beszámol a Sergio Mattarella olasz államfővel tartott megbeszélésének eredményéről a római államfői rezidencián, a Quirinale-palotában 2018. április 23-án. Mattarella az M5S és a balközép Demokrata Párt (PD) közti kormányalakítás lehetőségének felmérésével bízta meg Ficót. Olaszországban március 4-én tartottak választásokat, de egyetlen párt vagy pártszövetség sem szerzett többséget. (MTI/EPA/Ettore Ferrari)

Roberto Fico, az olasz képviselőház elnöke, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa sajtótájékoztatón beszámol a Sergio Mattarella olasz államfővel tartott megbeszélésének eredményéről a római államfői rezidencián, a Quirinale-palotában 2018. április 23-án. Mattarella az M5S és a balközép Demokrata Párt (PD) közti kormányalakítás lehetőségének felmérésével bízta meg Ficót. Olaszországban március 4-én tartottak választásokat, de egyetlen párt vagy pártszövetség sem szerzett többséget. (MTI/EPA/Ettore Ferrari)

A PD ügyvezetője, aki Matteo Renzi főtitkár választások utáni lemondása óta vezeti a pártot, kijelentette: ha az M5S végleg lezárja a kormányalakítási egyeztetést a Ligával, akkor ez „új helyzetet” teremt. A PD kész együttműködni, a párt vezetősége „elmélyíti a közös munka” lehetőségeit – mondta Maurizio Martina, megjegyezve, hogy ez a PD és az M5S programpontjainak egyeztetését jelenti.

Hangsúlyozta, hogy a külpolitikában például a PD „több Európát akar”, egy új európai korszak megteremtését Franciaországgal és Németországgal, az M5S követte szuverenista és nacionalista politika helyett.

A PD a március 4-i parlamenti választások után elutasította a koalíciót, és bejelentette, hogy ellenzékbe vonul. Az M5S-szel közös kormány lehetősége most megosztja a pártot: a PD egy része szerint ez váratlan segítséget nyújthat a választásokon a jobboldali pártszövetség és az M5S mögött harmadikként szereplő PD-nek. A felmérések szerint a két párt választói sem ellenzik a közös kormányt, hiszen a PD csalódott szavazóinak nagy része az M5S-re voksolt március elején.

A párt más része viszont úgy látja, a populista M5S-szel közös kormány végső csapás lenne a PD számára, amely ezzel a szétesést kockáztatja. A PD Matteo Renzi vezette szárnya határozottan ellenzi az M5S felé nyitást, miután az M5S az utóbbi öt évben szüntelenül támadta a PD-kormányt.

A választásokon több mint 32 százalékkal teljesített M5S és a valamivel 18 százalék feletti PD, valamint a kormánykoalícióhoz csatlakozni kész balközép Szabadok és Egyenlők (LeU) a 630 fős képviselőházban 347, a 315 fős szenátusban 145 mandátumot tudhatna magáénak.

Matteo Salvini, a Liga vezetője kedden úgy reagált, hogy ha az M5S a PD-vel alakít kormányt, a jobboldal „bevonul” Rómába. Ezzel az egykori olasz fasiszta párt 1922-es római megmozdulására utalt, amellyel Benito Mussolini hatalomra jutott.

Salvini a közösségi oldalán azt írta, a PD visszatérésével ismét nem az olasz választók, hanem Brüsszel akarata szerint alakul kormány Rómában, és visszatér az illegális bevándorlás Olaszországba. Elemzők szerint nem kizárt, hogy az M5S a PD felé nyitással igyekszik nyomást gyakorolni a Ligára, hogy Matteo Salvini a jobboldali pártszövetség többi tagjával, főleg Silvio Berlusconival szakítva minél gyorsabban az M5S-szel alkosson kormányt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »