Új esélyt lát a párbeszédre a volt katalán elnök

Carles Puigdemont volt katalán elnök szombaton annak a reményének adott hangot, hogy németországi bírósági eljárása után visszatérhet Belgiumba, ahová önkéntes száműzetésbe vonult, és a német bíróság döntése hozzájárul a konfliktus rendezéséhez.

A katalán politikust pénteken óvadék ellenben feltételesen szabadlábra helyezte a schleswig-holsteini főügyészség az után, hogy a tartományi legfelső bíróság a héten elutasította Spanyolország kiadatási kérelmét lázadás vádja alapján, így a kiadatás legfeljebb a közpénz hűtlen kezelése miatti vád alapján képzelhető el.

“Vissza szeretnék térni Belgiumba, de csak azután, hogy befejeződik a kiadatási eljárás Németországban, nem előtte” – hangoztatta Puigdemont a Berlinben szombaton tartott sajtóértekezletén.

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök (k) a sajtótájékoztatója után Berlinben 2018. április 7-én. A politikust az előző napon helyezték szabadlábra óvadék ellenében Németországban, a kiadatását a spanyol hatóságok kérték. (MTI/EPA/Omer Messinger)

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök (k) a sajtótájékoztatója után Berlinben 2018. április 7-én. A politikust az előző napon helyezték szabadlábra óvadék ellenében Németországban, a kiadatását a spanyol hatóságok kérték. (MTI/EPA/Omer Messinger)

A politikus szerint a schleswig-holsteini legfelső bíróság döntése azt mutatja, hogy párbeszédre van szükség hazájában a politikai konfliktus rendezése érdekében. Reményét fejezte ki, hogy a kialakult helyzet hozzájárul a konfliktus rendezéséhez. Szerinte a spanyol hatóságok tisztában vannak azzal, hogy politikai intézkedéseket kell tenni. “Ez új lehetőség nyújt a párbeszédre” – mondta.

Puigdemont leszögezte, hogy Spanyolországnak tiszteletben kell tartania a demokráciát és a nemzetközi egyezményeket, és szabadon kell engednie a politikai foglyokat, a párbeszéd és tárgyalások új korszakába lépve. Puigdemont felszólította a spanyol hatóságokat, hogy engedjék szabadon Jordi Sánchez függetlenségpárti politikust, és ismerjék el a katalán vezetőket a tartomány törvényes képviselőinek.

“Ezt várja el Európa. Ezt kérik a katalánok. Erre van szüksége a katalán gazdaságnak, a társadalomnak és a kultúrának” – mondta. Hozzátette, hogy támogatja a lázadás miatt ugyancsak vád alá helyezett Jordi Sánchez megválasztását katalán elnökké második nekifutásra.

Jordi Sánchez március 21-én mondott le jelöltségéről, és ezután Jordi Turull ugyancsak függetlenségpárt politikus lett Katalónia új elnökjelöltje, de az abszolút többség támogatását nem szerezte meg a szavazás első, március 22-én tartott fordulójában, a spanyol legfelsőbb bíróság pedig már másnap előzetes letartóztatásba helyezte őt négy másik katalán függetlenségi politikussal együtt, lázadás és közpénzek hűtlen kezelése miatt.

Legújabb fejleményként e hét csütörtökön zendülés, illetve bűnszervezetben való részvétel miatt vádat emelt a spanyol központi büntetőbíróság Josep Lluís Trapero volt katalán rendőrfőnök, César Puig volt katalán belügyi titkár, és Pere Soler volt rendőrségi főigazgató ellen is.

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Csak az elektromos autókban bízik a T&E civil szervezet

Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain, és a számuk tovább nő immár három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is - írta keddi jelentésében a Transport & Environment (T&E - Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.

Read More »

Erdogan következő célpontja: a bankrendszer

Erdogan török elnök úgy véli, a hatóságoknak utána kellene néznie az Isbank igazgatótanácsában ülő ellenzékieknek – jelentette a Hurriyet, melynek hatására az ország legnagyobb tőzsdén forgó bankjának a részvényei zuhanásba kezdtek. Az ellenzék szerint Erdogan a banki tulajdonrészt vélhetőleg az immár általa irányított nemzeti vagyonalapba kívánja beolvasztani.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás