Folytatódik az orosz diplomaták kiutasítása

Theresa May brit miniszterelnök szerint eddig 25 ország utasított ki orosz diplomatákat, válaszul az angliai Salisbury városában március elején idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérletre, amelynek célpontja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal volt.

May a londoni alsóház bizottsági elnökei alkotta összekötő bizottság keddi meghallgatásán elmondta: egy nap alatt héttel nőtt azoknak az országoknak a száma, amelyek orosz diplomatákat szólítottak fel távozásra. A brit miniszterelnök elismeréssel szólt Nagy-Britannia nemzetközi támogatottságáról, hozzátette ugyanakkor: itt nem csupán Nagy-Britannia támogatásáról van szó, hanem a többi ország nemzetbiztonsági érdekeiről is.

Nem sokkal May nyilatkozata után – szintén a Nagy-Britanniával való szolidaritás jegyében, több más uniós tagállamhoz csatlakozva – Charles Michel belga kormányfő bejelentette, hogy Belgium is kiutasít egy orosz diplomatát. Michel nyilatkozata szerint a döntésről 48 órán belül hivatalos értesítést küldenek Oroszország brüsszeli nagykövetének. Az érintett diplomatának ezt követen két hét áll rendelkezésére, hogy elhagynia Belgiumot.

„Figyelembe véve az eset súlyát, az intézkedést teljes mértékben indokoltnak tartjuk. Ennek ellenére Belgium továbbra is elkötelezett a nyílt és őszinte párbeszéd mellett Moszkvával” – húzta alá.

Nagy-Britannia már a mérgezéses incidens után néhány nappal kiutasított 23 – a brit hatóságok szerint hírszerzési tevékenységet folytató – orosz diplomatát; ők a múlt héten el is utaztak Londonból. Moszkva nem sokkal később ugyanennyi brit diplomatát szólított fel távozásra, emellett az orosz kormány elrendelte a szentpétervári brit konzulátus bezárását, és leállíttatta Oroszország területén a világ több mint száz országában kulturális és oktatási tevékenységet folytató British Council tevékenységét.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kedden délután jelentette be, hogy a NATO visszavonja hét orosz diplomata akkreditációját Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig az eddigi harminc helyett húsz főben maximálja. A bejelentés szerint a moszkvai vezetésnek tulajdonított merénylet miatt emellett elutasították három orosz diplomata függőben lévő akkreditációját is. Tovább

Oroszország szerint továbbra is nevetségesek a vádak

Theresa May brit miniszterelnök kudarcaként jellemezte kedden Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt a hat diából álló prezentációt, amellyel a moszkvai brit nagykövetség zárt tájékoztatón igyekezett bizonyítani más országok diplomatáinak, hogy Oroszország áll a Szkripal-ügy mögött.

A már a nyilvánosság előtt is ismertetett brit érveket tartalmazó hat diát a Kommerszant című orosz gazdasági napilap közölte és publikálta online kiadásában. Ezek közül:

  • az első a témát ismertető nyitólap,
  • a második a salisbury-i incidens kronológiáját tartalmazza,
  • a harmadik és a negyedik a bénító ideggázról és annak az emberi szervezetre gyakorolt hatásáról közöl információkat, és azt állítja, hogy effajta vegyi fegyvert kizárólag Oroszország volt képes előállítani,
  • az ötödik felsorol tucatnyi incidenst, amelyekért London Moszkvát teszi felelőssé, köztük a Litvinyenko-gyilkosságot, a Krím elcsatolását, a malajziai Boeing kelet-ukrajnai pusztulását, az amerikai elnökválasztásba való beavatkozást és a montenegrói államcsínykísérletet,
  • a befejező dia pedig azokról az intézkedésekről számol be, amelyeket Nagy-Britannia már bevezetett vagy be akar vezetni Oroszországgal szemben.

Az orosz lap megjegyzi, hogy a prezentáció gyakorlatilag nem tartalmaz semmi újat ahhoz képest, amit a brit hatóságok már korábban nyilvánosságra hoztak, és az egyetlen különbség az, hogy átminősíti Moszkva „státuszát”: már nem „nagy valószínűséggel”, hanem „a legcsekélyebb kétely nélkül” tartja felelősnek a történtekért.

Zaharova kedden kifogásolta, hogy Nagy-Britannia még mindig nem bocsátotta Oroszország rendelkezésére azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján London Moszkvát tette felelőssé a Szkripal-ügy miatt. A szóvivő az orosz külügyminisztérium nevében arra kérte a moszkvai brit és amerikai nagykövetséget, hogy juttassa el hozzá a brit fél által az orosz fővárosban akkreditált diplomaták között köröztetett anyagot az incidensről.

A dokumentumról Jon Huntsman, az Egyesült Államok moszkvai külképviseletének vezetője tett említést a TASZSZ hírügynökségnek és a Kommerszant című gazdasági napilapnak adott interjújában. Huntsman a nyilatkozatban „minőségi és meggyőző” beszámolónak nevezte a brit dokumentumot, amely „hasonló múltbeli esetekkel” hasonlította össze a Szkripal-ügyet.

„Ez Theresa May kudarca” – írta ugyanakkor a Facebookon Zaharova. „Hat kép alapján született döntés arról, hogy egy ország felelős-e egy vegyi támadásért” – tette hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek