A Brexit utáni uniós-brit kapcsolatok irányelveiről döntött az EU

Elfogadták az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatrendszerére vonatkozó tárgyalási irányelveiket pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői – jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a Twitteren.

A tájékoztatás szerint a huszonhetek emellett elvi jóváhagyásukat adták a szigetország kilépését követő átmeneti időszakhoz, amelynek feltételeiről néhány napja állapodtak meg a felek főtárgyalói.

Az irányelveket részletező dokumentum szakértők szerint nem tartalmaz meglepetéseket. Az Európai Tanács mindenekelőtt üdvözölte a felek tárgyalódelegációi által a hét elején elért megállapodást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy bizonyos kérdésekben még mindig nem sikerült megegyezésre jutni, ezért fel kell gyorsítania az egyeztetést a fennmaradó ügyekben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Mint írták, az EU a lehető legszorosabb viszonyra törekszik a jövőben az Egyesült Királysággal. A gazdasági és kereskedelmi partnerség mellett egyéb területeken is együttműködésre van szükség, például a terrorizmus elleni harcban, illetve a kül-, a biztonság- és a védelempolitikában. Ugyanakkor figyelmeztettek: a brit álláspont korlátozza a „jövőbeli partnerség mélységét”, ugyanis elkerülhetetlenül zavarok fognak keletkezni a kereskedelemben, ha az ország elhagyja a belső piacot és a vámuniót. „Ez sajnos negatív gazdasági következményekkel fog járni, mégpedig elsősorban az Egyesült Királyság számára” – tudatták.

Rámutattak, hogy a tervezett megállapodásnak kiegyensúlyozottnak kell lennie a jogok és a kötelezettségek tekintetében, s elismételték: a négy szabadság – a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő szabad mozgása – szétválaszthatatlan, és London nem „mazsolázhatja ki” az egységes piac számára előnyös részeit.

A huszonhetek kiemelték, hogy készek megkezdeni a munkát egy „kiegyensúlyozott, ambiciózus és széleskörű” szabadkereskedelmi egyezmény tető alá hozása érdekében, de ezt csak a brit kiválás után lehet majd véglegesíteni. A szerződés a tervek szerint az áruk teljes körére kiterjedne nulla százalékos vámmal, és „bizonyos mértékben” a szolgáltatásokra is. Leszögezték azonban, hogy az EU kész felülvizsgálni ezen irányelveket, amennyiben a jövőben változik London álláspontja a belső piaci tagságot és a vámuniót illetően.

Végezetül aláhúzták: szoros együttműködésre kell törekedni egyebek mellett a kutatás, az innováció, az oktatás és a kultúra terén, és el kell kerülni a zavarokat a közlekedésben, ide értve a légi közlekedést is.

Theresa May brit miniszterelnök üdvözölte a döntést a 2019. március 30-ei kilépéstől 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszakról, mondván, hogy ez mérsékli a bizonytalanságot az emberek és a vállalatok számára. Kijelentette: „új dinamizmus”, az „együttműködés szelleme” tapasztalható a felek közötti egyeztetéseken. Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló döntő fontosságúnak nevezte a lépést „ebben a nehéz és rendkívüli tárgyalási folyamatban”.

A bennmaradó országok állam- és kormányfői péntek délelőtt szűk körben, brit kollégájuk nélkül tárgyaltak a Brexit folyamatának állásáról.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »