Trump idén is felkavarhatja az állóvizet a világban

A globális politikai rendszer idei öt legnagyobb veszélye közül négy közvetlenül kapcsolódik Donald Trump amerikai elnökhöz, legalábbis egy washingtoni székhelyű politikai agytröszt értékelése szerint.

„Ami a leginkább aggasztó Trump elnök második hivatali évének első felében az, hogy miközben a Washington felől áradó politikai feszültség egyre fokozódik, a világ képessége az új sokkok befogadására folyamatosan csökken” – mondta Fred Kempe, az Atlantic Council elnök-vezérigazgatója a héten.

Trump hivatalba lépése óta a Fehér Ház többször határozottan jelezte hajlandóságát, miszerint el kíván térni a hagyományos amerikai külpolitikától – valószínűleg idén sem lesz ez másként.

Washington, 2018. március 20. Donald Trump amerikai elnök Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel tárgyal a washingtoni Fehér Házban 2018. március 20-án. (MTI/AP/Evan Vucci)

Washington, 2018. március 20.
Donald Trump amerikai elnök Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel tárgyal a washingtoni Fehér Házban 2018. március 20-án. (MTI/AP/Evan Vucci)

„Szóval 2018-ban is olyan évre készülhetünk, ami tele van kockázattal, és amelyikben az Egyesült Államok és a világ stressz tesztekkel fog szembesülni, mindezt pedig potenciális politikai és gazdasági megrázkódtatások közepette” – fogalmazott Kempe, aki szerint a következő geopolitikai kockázatokra kell nagyon odafigyelni idén:

A gyenge lábakon álló amerikai vezetés

Az első maga az amerikai vezetés, amely jelenleg is vizsgálat alatt áll a 2016-os elnökválasztás során történt orosz beavatkozás esetleges segítéséért, és amelyben mindeddig példátlan menesztések és személycserék valósulnak meg szinte egyik pillanatról a másikra.

A Robert Mueller különleges ügyész által vezetett vizsgálóbizottság az elmúlt időszakban a Fehér Ház több egykori és jelenlegi munkatársát is meghallgatta, köztük Reince Priebus volt kabinetfőnököt, valamint az elnök vejét, Jared Kushnert. Eddig négy ember – köztük Michael Flynn korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó és Paul Manafort republikánus kampányfőnök – ellen emeltek vádat. Sőt mi több, a vizsgálat magát az elnököt is elérte.

Közben Trump következetesen vagy megszabadul, vagy elüldözi azokat a minisztereit és tanácsadóit, akik az övével ellentétes véleményt képviselnek bizonyos ügyekben. Hogy csak néhány példát említsünk a közelmúltból (és a közeljövőből):

  • Trump múlt héten jelentette be, hogy menesztette tisztségéből Rex Tillerson külügyminisztert, akinek távozása az eddigi legjelentősebb változás a bő egy éve hivatalban lévő elnök kormányában.
  • A Fehér Ház nem sokkal ezután elbocsátotta Steve Goldstein külügyi államtitkárt is, arra hivatkozva, hogy a Fehér Házéval ellentétes álláspontot képviselt Tillerson menesztésével kapcsolatban.
  • Gary Cohn, a befolyásos Országos Gazdasági Bizottság vezetője és Trump legfőbb gazdasági tanácsadója is nemrég távozott a Fehér Ház stábjából – nagy valószínűséggel azért, mert nem tudta meggyőzni az elnököt arról, hogy ne jelentse be a vámtarifák bevezetését.
  • Továbbá Herbert McMasterről, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójáról az a hír járja, hogy ő lehet a következő, akitől az elnök megválik.

A kereskedelmi háború(k) veszélye

A második geopolitikai kockázat a Trump-adminisztráció által az acélra és az alumíniumra kivetett védővámok nyomán keletkezett feszültség, amely egy globális kereskedelmi háború veszélyét vetíti előre.

Ezt súlyosbítja, hogy Trump csütörtökön tervezi aláírni a kínai importtermékek vámjáról szóló rendeletet. Sajtóértesülések szerint az intézkedés 60 milliárd dollárnyi, mintegy 100 fajta termékre, elsősorban technológiai és telekommunikációs cikkekre vonatkozik majd. Elemzők szerint Washington elsősorban azokat a termékeket sújtja vámmal, amelyeknek az előállításához szükséges tudást részben illegálisan szerezte meg Kína.

Kína ennek kapcsán óva intette a kereskedelmi háborútól az Egyesült Államokat, leszögezve, hogy aktívan (és agresszívan) fog fellépni érdekeinek megvédésére.

Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó kimenetele

Attól függően, hogy miben sikerül (vagy egyáltalán sikerül-e) megállapodniuk a feleknek a májusban esedékes Trump-Kim találkozón, nagymértékben csökkenhet, vagy éppenséggel nőhet a háború kockázata a Koreai-félszigeten.

Ismerve mindkét vezető stílusát, temperamentumát és kiszámíthatatlanságát, itt aztán tényleg bármi megtörténhet.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Fokozódó feszültségek Iránnal

Trump egyfolytában azzal fenyegetőzik, hogy májusban visszatáncol az iráni atomalkutól. Az amerikai vezető januárban ultimátumot intézett a nemzetközi egyezmény európai aláíróihoz, és a dokumentum hiányosságainak orvosolására szólította fel őket, Teherán viszont ragaszkodik ahhoz, hogy változatlanul hagyják a megállapodást. Az egyezmény jövője és az ezzel járó esetleges következmények jelenleg nagyon bizonytalanok.

Itt egyébként visszakanyarodnánk Tillerson menesztéséhez: Irán szerint a külügyminiszter leváltása is azt mutatja, hogy az Egyesült Államok eltökélt az Iránnal kötött többhatalmi atomegyezmény felmondását illetően. Abbász Aragcsi, az iráni külügyi tárca vezetőjének helyettese múlt héten ennek kapcsán kifejtette, hogy ha nem is kizárólag, de részben biztosan emiatt történtek változások az amerikai külügyminisztériumban. Tovább a teljes cikkre

Forrás: CNBC / Kitekintő / MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek