Döcög a DACA-program visszavonása

Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfői döntése értelmében nem fogadta be Donald Trump elnök kormányzatának DACA-programmal kapcsolatos fellebbezését, és ezzel fenntartotta a több százezer bevándorló gyermeket védő programot.

A kormányzat szokatlan módon a szövetségi fellebbviteli törvényszéket megkerülve egyenesen az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságához fordult, miután január 9-én egy kaliforniai szövetségi bíró felfüggesztette az elnök DACA-program befejezéséről szóló rendeletét.

A DACA (Deferred Action for Childhood Arrivals, azaz Késleltetett Intézkedés a Gyermekkorban Érkezettekért) rendeletet még az előző elnök, Barack Obama hozta, hogy megvédje a kitoloncolástól azokat a fiatalokat, akiket illegális bevándorló szüleik kisgyermekként hoztak az országba és ott nőttek fel. A szabályozás hatálya alá mintegy 700 ezer fiatal esik.

A legfelsőbb bíróság bár nem fűzött indokolást döntéséhez, annyit közölt: a fellebbezést “előítéletektől mentesen utasította el”, jelezve, hogy nyitott marad az ügy alapjául szolgáló jogi kérdést illetően, miközben azt a San Franciscó-i székhelyű szövetségi fellebbviteli bíróság fogja tárgyalni. Hozzáfűzte: az alsóbb fokú bíróságtól elvárja, hogy rövid idő alatt döntést hozzon a kérdésben.

A határozat nem számít váratlannak. Devin O’Malley, az igazságügyi minisztérium szóvivője elismerte, hogy a legfelsőbb bíróság “nagyon ritka” esetben fogad be úgy ügyet, hogy azt ne tárgyalta volna alsóbb fokon a szövetségi fellebbviteli bíróság – O’Malley ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a kormány álláspontja szerint felhatalmazással bírt ebben az esetben így cselekedni. A szóvivő kiemelte: a kormányzat továbbra is védelmébe veszi a belbiztonsági minisztérium törvényben rögzített jogkörét arra, hogy rendezett módon megszüntesse a DACA-programot.

A hétfői döntés értelmében a kormányzatnak most a rendes bírói úton kell haladnia, ami az AP amerikai hírügynökség értékelése szerint heteket, ha nem hónapokat vehet igénybe, ami a kongresszusnak is időt engedhet a kérdés rendezésére.

"Álmodozók" csatlakoznak több száz résztvevőhöz a DACA-program védelmében  rendezett tüntetésen Los Angelesben, Kaliforniában 2018. február 3-án. EPA/MIKE NELSON

“Álmodozók” csatlakoznak több száz résztvevőhöz a DACA-program védelmében rendezett tüntetésen Los Angelesben, Kaliforniában 2018. február 3-án. EPA/MIKE NELSON

Donald Trump tavaly bejelentette: megszünteti a DACA-programot, és március 5-ig adott haladékot a törvényhozóknak, hogy átfogó bevándorlási törvényt dolgozzanak ki, illetve fogadjanak el, amely magában foglalja az amerikai közbeszédben Álmodozóknak nevezett DACA-fiatalok sorsának rendezését is.

Csakhogy az amerikai törvényhozásban ezek a törekvések eddig sorra kudarcot vallottak. Legutóbb február 15-én az amerikai szenátusban vetettek el a bevándorlók helyzetét rendezni hivatott négy különböző törvényjavaslatot is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/dpa/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás