Gerilla eredetű párt indul a választásokon Kolumbiában

Elindította szombaton választási kampányát a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű gerillacsoportból lett párt Bogotában, melynek vezetője az elnökválasztáson is indul.

A szervezet több mint fél évszázad fegyveres küzdelem és többéves tárgyalások után, 2016-ban kötött békemegállapodást a bogotái kormánnyal. A párt a FARC rövidítést megtartotta ugyan, de már Alternatív Forradalmi Közösségi Erőnek hívják.

„Elszánt vagyok, hogy az élére álljak annak a kormánynak, amely beindítja egy új Kolumbia megszületését” – hangoztatta hívei előtt Bogotá egyik munkásnegyedében a mozgalmi nevén csak Timochenkóként ismert Rodrigo Londono egykori gerillavezér.

A párt ingyenes felsőoktatást ígér, valamint azt, hogy jobbá teszik az egészségügyi ellátást, amit a gazdagokkal fizettetnek majd meg; azt ígérik, utakat építenek, bővítik az elektromos hálózatot, és több pénz jut majd tudományos kutatásra is.

Az elnökválasztás mellett a FARC a törvényhozási választásokon is indul. Hetvennégy jelöltet állítanak, s abban bíznak, hogy sikerül tíznél több képviselői helyet megszerezniük. A 2016-os békemegállapodás ugyanis legalább annyit garantál nekik 2026-ig.

A kolumbiaiak közül sokan továbbra is haraggal tekintenek a FARC-ra, amely évtizedeken át úgy működött, mint egy maffia és egy terrorszervezet keveréke; tagjai pokolgépes merényleteket hajtottak végre, embereket raboltak el; kábítószer-kereskedelemből finanszírozták magukat. Sokan úgy gondolják, a FARC tagjainak a börtönben a helye, nem a parlamentben. A legutóbbi felmérések szerint a párt támogatottsága nem igazán magas.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »