Trump a demokratákkal is szövetkezne a bevándorlás megreformálásáért

Donald Trump amerikai elnök kedden republikánus és demokrata párti törvényhozók egy csoportjával tanácskozott a Fehér Házban, s kétpárti együttműködést sürgetett a bevándorlás reformjának kidolgozásához.

Trump hangsúlyozta, hogy több lépésben szeretné megvalósítani a bevándorlási reformot.

A gyermekként illegálisan az Egyesült Államokba hozott, majd itt felnőtt gyermekek helyzetét átmenetileg megoldó DACA-programról Trump megerősítette korábbi álláspontját: akkor lesz megoldás, ha a DACA-törvényjavaslat magában foglalja az amerikai-mexikói határra tervezett fal felépítését is.

Trump szerint  gátat kell vetni az úgynevezett “láncbevándorlásnak”, vagyis amikor egy bevándorlót egymás után követnek családtagjai és rokonai.

A tanácskozás előtt újságíróknak nyilatkozva Trump reményét fejezte ki, hogy mindkét párt képviselői részéről “megvan a jóakarat” a törvény kidolgozására és elfogadására.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője, aki nem vesz részt a megbeszélésen, korábban  nyilatkozatban rögzítette, hogy nem vár előrehaladást az egyeztetéstől.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Róma, 2018. január 11.
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, az ellenzéki Forza Italia (Hajrá Olaszország) párt vezetõje a Porta a Porta címû beszélgetõs mûsor felvételén a RAI olasz állami rádió- és televíziótársaság római stúdiójában 2018. január 11-én. A politikus-üzletembert a március 4-én esedékes olasz parlamenti választásokkal kapcsolatban hívták meg a mûsorba. (MTI/AP/Andrew Medichini)

Silvio Berlusconi sikerének titka

Silvio Berlusconi három alkalommal volt olasz miniszterelnök. A különféle botrányok és az adócsalás miatti elítélése ellenére a 81 éves médiamogul ismét az olasz politika középpontjában áll és kulcsfontosságú szerepet tölthet be a közelgő választásokon. Hogyan lehetséges ez?

Read More »