Az amerikai fenyegetőzés dacára Trump ellen döntött az ENSZ

Az ENSZ Közgyűlése 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett csütörtökön elfogadta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet. Huszonegy állam nem vett részt a voksoláson. Nemmel szavazott az Egyesült Államok és Izrael mellett Guatemala, Honduras, Togo, Mikronézia, Nauru, az óceániai Palau és a szintén óceániai Marshall-szigetek.

Az ENSZ-közgyűlés annak ellenére fogadta el a határozatot, hogy Trump előző nap az amerikai támogatások megvonásával fenyegette meg a testületben ellene szavazó államokat. Az ENSZ Közgyűlésének határozatai jogilag nem kötelezőek, de nagy politikai súlyuk van.

A határozat „érvénytelennek és semmisnek” nyilvánította az amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el.

A közgyűlés vitájában az amerikai ENSZ-nagykövet újfent azzal fenyegette meg a 193 tagországot és az egész világszervezetet, hogy amennyiben megszavazzák Trump döntésének elítélését, Washington megvonja a támogatást.

Nikki Haley leszögezte: az ENSZ egyetlen voksolása sem változtat az Egyesült Államok döntésén, miszerint áthelyezi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe, mert „ez a helyes lépés”. Kifejtette: az Egyesült Államok „úgy fog emlékezni erre a napra, mint amelyen támadás érte a Közgyűlés részéről azért, mert szuverén nemzetként gyakoroltuk jogunkat”. Majd hozzátette: „Emlékezni fogunk erre a napra, amikor majd ismét felkérnek bennünket, hogy a világ legnagyobb támogatójaként fizessük be hozzájárulásunkat az ENSZ-nek”.

New York, 2017. december 21. A szavazás eredménye egy kijelzőn az ENSZ Közgyűlésén a világszervezet New York-i székházában 2017. december 21-én. Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön 128 vokssal, kilenc ellenszavazattal és 35 tartózkodással megszavazta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet. (MTI/EPA/Justin Lane)

New York, 2017. december 21.
A szavazás eredménye egy kijelzőn az ENSZ Közgyűlésén a világszervezet New York-i székházában 2017. december 21-én. Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön 128 vokssal, kilenc ellenszavazattal és 35 tartózkodással megszavazta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet. (MTI/EPA/Justin Lane)

A voksolás előtt Jemen ENSZ-nagykövete „minden békeszerető országot” arra szólított fel, hogy szavazza meg az elítélő határozattervezetet. A nagykövet „a palesztin nép és az arab nemzetek jogai és a világ valamennyi muszlim és keresztény embere otromba megsértésének” nevezte Trump elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését. Szerinte az amerikai döntés a nemzetközi jog megsértése is.

Az első kommentárok szerint az ENSZ-közgyűlés határozata ugyan győzelmet jelent a palesztinok számára, ám örömükbe üröm vegyülhet, ugyanis az igenlő voksok száma jóval kevesebb, mint amennyire számítottak. A tartózkodók és a voksoláson részt nem vett államok magas száma szakértők szerint egyúttal azt is jelezte, hogy Washington fenyegetőzései és nyomásgyakorlásai nem maradtak hatástalanok.

A palesztinok üdvözölték az ENSZ-határozatot

A Palesztin Hatóság mellett Irán és Törökország is üdvözölte az ENSZ Közgyűlésének csütörtöki határozatát, amelyben elítélte Donald Trump amerikai elnöknek a Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését.

„Ez a határozat újfent bizonyítja, hogy a nemzetközi közösség támogatja a palesztinok jogait” – jelentette ki Nabíl Abu Rudeina, Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője. Hozzátette: a világ nem hagyta megfélemlíteni magát. Szerinte a voksolás eredménye „győzelem Palesztina számára”.

„Folytatni fogjuk erőfeszítéseinket a világszervezetben és más nemzetközi fórumokon, míg véget nem vetünk a megszállásnak, és létre nem hozzuk palesztin államunkat Kelet-Jeruzsálem fővárossal” – hangoztatta Rudeina. A szóvivő egyben köszönetet mondott azoknak az államoknak, amelyek támogatták a határozattervezetet „dacára a rájuk gyakorolt nyomásnak”.

Recep Tayyip Erdogan török államfő a szavazást követően bejelentette: arra számít, hogy a Trump-kormányzat haladéktalanul visszavonja „áldatlan döntését”. A Twitter-oldalán a török elnök üdvözölte a határozat „elsöprő támogatását” az ENSZ Közgyűlésében.

Teherán is üdvözölte a határozat elfogadását. „Ez nyilvánvaló elutasítása volt a trumpi agresszív megfélemlítésnek” – írta Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter Twitter-üzenetben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »