Egymás torkának ugrottak a katalán politikusok

Egymást hibáztatták a Katalóniában kialakult politikai és gazdasági bizonytalanságért a december 21-i helyi parlamenti választásokon induló pártok képviselői a La Sexta országos kereskedelmi televízió vasárnap éjjel rendezett élő vitaműsorában.

A mintegy kétórás vita középpontjában a katalán függetlenségi törekvések álltak, és a végére semmiféle lehetséges együttműködés nem körvonalazódott a pártok között. A résztvevők gyakran egymás szavába vágtak, többször vádolták egymást hazugsággal.

A választások előtt közzétett utolsó közvélemény-kutatások szerint Katalóniában egy párt sem tud kormányzóképes többséget nyerni, ráadásul a szoros eredmények miatt nagy esélye van annak is, hogy sem a függetlenségi erők, sem a spanyol egységet támogató pártok összefogása nem elegendő a kormányalakításhoz.

A felmérések szerint győzelemre esélyes Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális, középutas párt elnökjelöltje, Inés Arrimadas a vitában hangsúlyozta: ha újra a függetlenségi pártok kerülnek hatalomra, ugyanazt folytatnák, amit az előző ciklusban tettek. Felrótta nekik, hogy milliókat költöttek a függetlenségi törekvésekre. Példaként említette, hogy rengeteg pénzt fordítottak a katalán külpolitikára, míg a bölcsődei hálózat bővítésére egy eurót sem szántak. Mint mondta, pártja ellenben ezt a pénzt a szociális kiadások növelésére költené. Új időszakot kell nyitni, tanulni kell a hibákból – jegyezte meg.

„Szavazzanak azok ellen, akik börtönbe juttatták a függetlenségpártiakat” – mondta a műsorban Carles Mundó, aki a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldalt (ERC) képviselte. A politikust, aki az előző katalán kormány tagja volt, néhány hete helyezték szabadlábra. Pártja listavezetőjét, Oriol Junquerast helyettesítette, aki továbbra is előzetes letartóztatásban van.

Mundó arról beszélt, hogy pártja mindig a párbeszédet képviselte. Céljuk egy erős kormány létrehozása, amely figyelembe veszi az emberek igényeit. A függetlenségi törekvések folytatását az állammal tárgyalva, bilaterális módon képzelik el – hangsúlyozta, és nyilvánvalóvá tette: ha ők nyerik a választásokat, saját jelöltjüket szeretnék elnöknek, nem Carles Puigdemontot. Azt kérte a választóktól, hogy mielőtt voksolnak, idézzék fel az október 1-jei eseményeket, az erőszakos rendőri fellépést.

Carles Puigdemont volt katalán elnököt, aki Brüsszelben tartózkodik, mivel Spanyolországban letartóztatási parancs van érvényben ellene, Josep Rull helyettesítette a vitában. A politikus korábban szintén előzetes letartóztatásban volt. A függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) képviselője szerint jelen körülmények között a mostani nem normális választás.

Szabadság vagy börtön, Puigdemont vagy Rajoy”

– szerinte a szavazóknak e kettő között kell most dönteniük. Rull amellett érvelt, hogy a függetlenségi törekvések nem voltak rossz hatással a katalán gazdaságra, hanem épp az azzal szemben indult állami fellépés okoz kárt. Hangsúlyozta: ha a szavazók támogatják őket, el tudják érni, hogy a börtönben lévő politikusokat kiengedjék. Hiszünk a demokráciában – jelentette ki.

Miquel Iceta, a Katalán Szocialista Párt elnökjelöltje úgy vélte: Katalóniának már eddig is hatalmas árat kellett fizetnie a függetlenségi törekvésekért. Nem kérdés, hogy rosszabb helyzetben van, mint két éve – mondta, példaként említette a vállalatok tömeges elvándorlását Katalóniából. Véleménye szerint a függetlenségi politikusok úgy viselkednek, mintha nem tehetnének semmiről, és mindenért a többiek lennének felelősek.

„A józan ész térjen vissza a politikába” – fogalmazta meg mottóját, részletezve, hogy pártja célja Katalónia nagyobb autonómiájának és jobb finanszírozásának elérése.

Girona, 2017. december 13. Spanyol és katalán zászlókkal díszített erkélyek a katalóniai Gironában 2017. december 13-án, a katalán regionális választások elõtt nyolc nappal. (MTI/AP/Emilio Morenatti)

Girona, 2017. december 13.
Spanyol és katalán zászlókkal díszített erkélyek a katalóniai Gironában 2017. december 13-án, a katalán regionális választások előtt nyolc nappal. (MTI/AP/Emilio Morenatti)

A progresszív politikai erők egyesítéséről beszélt a műsorban Xavier Domenech, a baloldali Katalónia közösen (Catalunya en Común) politikusa. Mint mondta, ha rajtuk múlna, megszűnnének a különböző politikai blokkok, és egy olyan kormány alakulna, amely mindenkit képvisel. Kizárta viszont az együttműködés lehetőségét a jobboldali pártokkal, amelyek közül a Ciudadanos és a Junts pel Sí hangzott el példaként.

Felhívta a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre és arra is, hogy a katalán népesség 40 százaléka rosszabbul él, mint a szüleik, ezért elsősorban szociális intézkedéseket, bölcsődebővítési programot, közmunkateremtést és egyetemi tandíjcsökkentést ígért.

A közvélemény-kutatások ezt a pártot tartják a mérleg nyelvének, amennyiben valóban egyik oldal sem jut kormányzati többséghez. Ők nem támogatják a katalán elszakadást, de azt igen, hogy a függetlenségről rendezzenek szabályos népszavazást.

Xavier García Albiol, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) listavezetője többször is elmondta a vita során, hogy a spanyol kormány beavatkozásával lehetővé tette, hogy helyreálljon a nyugalom és a bizalom Katalóniában, és ha nem lépnek, az autonóm közösség már kívül lenne Európán.

A politikus unalmasnak nevezte újra és újra azt hallani a függetlenségi pártok politikusaitól, hogy az elveik miatt kerültek börtönbe, pedig ez azért történt, mert megsértették a törvényeket. „Az új kormány dolga a társadalmi megbékélés és a bizalom visszaszerzése lesz Katalóniában” – jegyezte meg.

Vidal Aragonés, aki a szélsőbaloldali, függetlenségi Népi Egységet (CUP) képviselte a televíziós vitában, azt hangsúlyozta: október 1-je óta megvan a felhatalmazás a néptől a katalán köztársaság létrehozására. Bírálta az ERC-t, amiért nem tesz eleget ennek a felhatalmazásnak, míg a CUP célja továbbra is, hogy efelé haladjanak.

A parlamenti pártok kedden zárják hivatalos választási kampányukat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »