Merkel nagyon örül az SPD döntésének

Üdvözölte Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pénteken, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a kormányalakítás lehetőségeiről szóló egyeztetések megkezdése mellett döntött.

A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) nürnbergi kongresszusán elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy „nagy tisztelettel” viszonyul a szociáldemokraták hosszú vívódással kiérlelt döntéséhez, amely szerint a kezdeti elutasítás után mégis hajlandóak tárgyalni arról, hogy miként járulhatnak hozzá a következő német kormány megalakításához.

Angela Merkel aláhúzta, hogy a CDU/CSU pártszövetség egyértelmű felhatalmazást kapott a kormányalakításra a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokon. „Nélkülünk nem lehet stabil kormányt létrehozni” – mondta.

A liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a keresztény testvérpártok egységesen, elkötelezetten törekedtek a pártok színe alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításáért. Mint mondta, „nem rajtunk múlott”, hogy a Jamaica-koalíció nem valósult meg.

Az SPD-vel folytatandó tárgyalásokról szólva hangsúlyozta: „fontos hetek előtt állunk”, amelyek során kiderül majd, hogy sikerül-e megoldást nyújtani az embereket leginkább foglalkoztató kérdésekre.

A legfontosabb feladatok között említette a közbiztonság megerősítését és az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának növelését, hogy mindenki számára „átélhetővé váljon a jogállam”. A migrációval kapcsolatban kiemelte, hogy a CDU és a CSU egységesen képviseli a folyamatok „rendezését és irányítását” szolgáló „szabályrendszerről” kidolgozott közös koncepcióját. Hangsúlyozta, hogy Németországnak be kell kerülnie a legtöbb újítást, innovációt megalkotó országok közé, ezért a többi között támogatni kell adócsökkentésekkel a kutatás-fejlesztést, és segíteni kell az embereket és vállalkozásokat, hogy minél jobban alkalmazkodhassanak a digitális átalakuláshoz.

Nürnberg, 2017. december 15. Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke beszédet mond a Keresztényszociális Unió (CSU) kétnapos tisztújító kongresszusán Nürnbergben 2017. december 15-én. (MTI/EPA/Phillip Gülland)

Nürnberg, 2017. december 15.
Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke beszédet mond a Keresztényszociális Unió (CSU) kétnapos tisztújító kongresszusán Nürnbergben 2017. december 15-én. (MTI/EPA/Phillip Gülland)

A testvérpártok választási programját idézve leszögezte: a CDU/CSU-nak azért kell küzdenie, hogy Németország öt vagy tíz év múlva is olyan hely legyen, ahol „jól és szívesen élünk”. Így egyebek mellett gondoskodni kell a városi és vidéki életfeltételek közötti különbségek kiegyenlítéséről, a lakásépítést ösztönözni, az egészségügyi ellátást javítani kell. Ez utóbbival kapcsolatban ismét elutasította az SPD egyik fő követelését, miszerint a magánbiztosítók felszámolásával át kell szervezni az egészségbiztosítási rendszert.

A CSU-ban következő változásokkal kapcsolatban együttműködést és támogatást ajánlott Markus Södernek, akit a kétnapos kongresszus szombati napján megválasztanak bajor tartományi miniszterelnök-jelöltnek.

A tervek szerint Horst Seehofer pártelnököt, tartományi kormányfőt szombaton megerősítik a CSU elnöki tisztségében, a miniszterelnöki tisztséget pedig a szövetségi kormány megalakulása után, 2018 első negyedévében átadja Markus Södernek, a tartományi kormány jelenlegi pénzügyminiszterének. A várakozások szerint a pártelnöki és a kormányfői tisztség szétválasztása lezárja a belső vitákat a CSU-ban, aminek révén a párt jól szerepelhet a 2018 szeptemberében tartandó tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek