Még mindig sok a teendő a Brexit-tárgyalásokat illetően

Történt ugyan némi előrelépés az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló tárgyalásokon, azonban az állampolgári jogok, s különösen az ír-északír határellenőrzés ügyében további eredményekre van szükség – figyelmeztetett szerdán Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-ügyi főtárgyalója.

Verhofstadt hangsúlyozta, hogy az előrehaladás ellenére „számottevő problémák várnak még megoldásra”, ami alapvetően megkérdőjelezi, hogy a bennmaradó huszonhét tagállam vezetői december 14-15-i csúcstalálkozójukon jóváhagyhatják-e a második tárgyalási szakasz, a jövőbeli kapcsolatokról szóló egyeztetések megkezdését.

A legfontosabb kérdések egyike annak megakadályozása, hogy eltérő bánásmódban részesüljenek ugyanazon család tagjai attól függően, hogy a hivatalos brit kilépés előtt vagy után születtek – mutatott rá. Hozzátette, a szigetországnak emellett el kell fogadnia az Európai Bíróság joghatóságát az uniós állampolgárok esetében, amit a brit kormány elutasít.

Az egykori belga kormányfő azt is kiemelte, Londonnak garantálnia kell, hogy nem állítják vissza a „kemény határokat” Észak-Írország és az Ír Köztársaság között, illetve be kell tartania az 1998-as nagypénteki megállapodásban foglaltakat.

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti esetleges kilépési egyezményt az Európai Parlamentnek is jóvá kellene hagynia.

Verhofstadt röviddel azután tette közzé kevéssé derűlátó értékelését, hogy Phil Hogan ír uniós biztos kijelentette: „nagyon közel” az egyezség az EU-val szemben fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségeket illetően.

Ugyancsak szerdán Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója tagadta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a két oldal megegyezett volna a fizetési kötelezettségekről, ugyanakkor reményének adott hangot, hogy erre már jövő héten sor kerülhet.

„Sok mindent olvastunk erről a napokban a sajtóban (…), de sok még a teendőnk, egyelőre nem zárultak le a tárgyalások a kérdésben” – közölte.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hétfőn munkaebéden látja vendégül Brüsszelben Theresa May brit kormányfőt, akivel megvizsgálják, hol tart a folyamat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »