Az EU létrehozná az IMF kizárólag európai verzióját

Az euróövezet tanulmányozza annak lehetőségeit, hogy hogyan lehet kiterjeszteni az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) hatáskörét annak érdekében, hogy végül majd teljesen felváltsa az IMF szerepét.

Az ESM az eurózóna válságkezelésre életre hívott, önálló intézménye, amely az ide tartozó országoknak nyújt pénzügyi segítséget. Az Európai Bizottság részletes tervei év végére várhatóak, de az általános elképzelés az, hogy az ESM nagyobb felelősséget vállaljon a mentési programok nyomon követésében és betartatásában –  azaz alapvetően az IMF feladatait látná el.

„Az euróövezet jelenleg rugalmasabb, mint az elmúlt években. Úgy vélem, az ESM-nek most fokozatosan át kell alakulnia egy Európai Valutaalappá, amelynek azonban szilárdan az Európai Unió szabályai és hatáskörei közé kell szorítkoznia” – mondta Jean-Claude Juncker, Európai Bizottság elnöke a törvényhozóknak még szeptemberben.

Miért van szüksége az eurózónának a saját IMF-re?

Az európai tisztviselők és vezetők – köztük Emmanuel Macron francia elnök – ötlete alapvetően arra irányul, hogy elmélyítsék az euróövezeten belüli kapcsolatokat és ezáltal ellenállóbbá tegyék a térséget a pénzügyi megrázkódtatásokkal szemben. Leginkább azonban a cél az, hogy Európa független legyen az IMF-től minden olyan alkalommal, amikor egy euróövezeti országnak pénzügyi segítségre van szüksége.

Carsten Brzeski, az ING vezető közgazdásza szerint az eurózóna saját „tűzoltóegységet” kíván felépíteni a potenciális jövőbeli szuverén válságok kezelésére. „Egy Európai Valutaalappal (EMF) házon belül meg lehetne oldani a problémákat, nem kellene kívülállókhoz fordulni” – fogalmazott.

A görög válság idején jelentős nézetkülönbségek voltak Európa és az IMF között. Ezek az előrejelzésekkel kezdődtek – például hogy mi lesz a Görögország elsődleges többletével –, és egészen a legfontosabb döntésekig mentek, például hogy hogyan kellene működnie az adósság-átütemezésnek. Érdemes megemlíteni, hogy az IMF – ellentétben az eurózóna legtöbb tagjával – az egyik legnagyobb támogatója a görög adósságprofil elfogadásának. Németország pontosan ezért nagyon is támogatná az EMF létrehozását.

Forrás: CNBC

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »