Nem sikerül megegyezni a Brexit-számla ügyében

Bizonyos pontokban történt némi előrelépés az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló tárgyalások ötödik fordulóján, a valódi áttörés azonban még várat magára – jelentette ki csütörtökön Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója.

Brüsszeli sajtóértekezletén Barnier konstruktívnak nevezte az e heti egyeztetéseket, de kiemelte, ezúttal sem sikerült kimozdítani a holtpontról a tárgyalásokat. Mint mondta, zsákutcába jutottak az egyeztetések az Egyesült Királyság EU-val szemben fennmaradó pénzügyi kötelezettségeiről, a brit delegáció ugyanis ezúttal is arról számolt be, hogy egyelőre nem tudják konkretizálni a javaslataikat, ezen a héten így erről a kérdésről nem is tárgyaltak.

“Így nem tudom azt javasolni az Európai Tanácsnak, hogy nyissák meg a tárgyalásokat a jövőbeli kapcsolatokról” – fogalmazott.

A volt francia miniszter hangsúlyozta: bár eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni a kiválás főbb kérdéseiben ahhoz, hogy meg lehessen kezdeni az egyeztetések második szakaszát, kellő politikai akarattal áttörést lehet elérni a következő két hónapban, a decemberi EU-csúcsig.

Újságírói kérdésre válaszolva a főtárgyaló elmondta: az EU készen áll minden eshetőségre, de a rendezetlen kiválás rendkívül káros lenne mindkét fél számára. A közös sajtótájékoztatón David Davis brit Brexit-ügyi miniszter a jövőbeli viszonyról szóló egyeztetések megkezdését sürgette.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy a bennmaradó tagállamok vezetői jövő héten el fogják ismerni az eddigi előrelépést, és lehetővé teszik a továbblépést a kereskedelmi kérdésekre. Ez – mint hangsúlyozta – országának és az Európai Uniónak egyaránt érdekében állna.

Az uniós képviselők ugyanakkor már többször kijelentették, hogy először az uniós és a brit állampolgárok jogainak védelme, Nagy-Britannia gazdasági vállalásainak tisztázása, és az Ír Köztársaság és Észak-Írország határának kérdése ügyeiben kell megegyezésre jutni, és csak ezután térhetnek át a britek által szorgalmazott kereskedelmi kérdésekre.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Angela Merkel német kancellár (j) és Sebastian Kurz osztrák kancellár sajtóértekezletet tart a berlini kancellári hivatalban 2018. január 17-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Összecsapott Merkel és Kurz menekültügyben

A német és az osztrák kormány egyetért abban, hogy a migrációs válság megoldásához elengedhetetlen az uniós külső határ védelme és a menekültek támogatása helyben, a hazájuk közelében, a menekültek EU-n belüli elosztását szabályozó kvóták ügyét viszont eltérően ítélik meg.

Read More »
brexit_640

Juncker tárt karokkal várja vissza a briteket az EU-ba

Nem lehet akadálya, hogy az Egyesült Királyság végül tagja maradjon az Európai Uniónak, amennyiben a britek esetleg meggondolják magukat - jelentette ki szerdán Strasbourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzáfűzve, ha nem is így történik, szeretné, hogy a szigetország egyszer visszatérjen az EU-ba.

Read More »