Harci repülőt fejleszt közösen Németország és Franciaország

Franciaország és Németország megállapodott abban, hogy “közös európai légi harci rendszert” fejleszt ki a jelenlegi harci repülőgépek hosszú távú lecserélésére – közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal a két ország együttes párizsi kormányülését követően.

“A két partner szeretne kidolgozni egy (erről szóló) közös útitervet 2018 közepéig” – olvasható a közleményben.

Emmanuel Macron francia államfő az Angela Merkel német kancellárral a francia elnöki hivatalban tartott közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az a céljuk, hogy a harci repülőgépek közös, új generációjával rendelkezzenek, ellentétben a jelenlegi generációval, amelyet különböző, részben európai, részben nemzeti vállalatok gyártanak.

A francia hadsereg jelenleg a hazai gyártású Rafale és Dassault vadászgépekkel van felszerelve, míg Németország két harci repülőgéppel rendelkezik, az Eurofighter Typhoonnal és a Tornadóval.

Angela Merkel a sajtótájékoztatón üdvözölte az elképzelést, s felhívta a figyelmet olyan más projektekre, nevezetesen az Eurodrones-ra, amelyben Franciaország és Németország már most együtt vesz részt a műholdas, a digitális együttműködés és kibervédelem területén.

A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint a két ország abban is megállapodott, hogy a Tigris helikopterek következő típusának fejlesztésében is együttműködnek, valamint egy közös légvédelmi rakétaprogramon is együtt dolgoznak. A francia és a német védelmi miniszter 2017 októberben és decemberben találkozik legközelebb, hogy egyeztessen a közös akcióterv előrehaladásáról.

Angela Merkel német kancellár újságírói kérdésre válaszolva jelezte, nem ellenzi, hogy az eurózónának közös költségvetése és külön pénzügyminisztere legyen. A kérdés azért merült fel, mert Emmanuel Macron egy csütörtökön megjelent francia lapinterjúban úgy vélte, hogy az eurózóna sok szempontból nem működik, és ebből Németország húz hasznot.

Az elnök májusi megválasztása után azt javasolta, hogy az eurózónának legyen külön pénzügyminisztere és közös költségvetése. Angela Merkel akkor óvatosan reagált erre, Berlin attól tart, hogy végül a német adófizetőknek kell állniuk a közös adósságokat. Erre Macron ismét elmondta, hogy nem akarja a nemzeti adósságokat beleöntetni egy közös zsákba.

A francia és a német pénzügyminiszter a két kormány együttes ülésén bemutatott egy útitervet a társasági adók összehangolására is, amelyet az év végéig dolgoznak ki.

Kapcsolódó cikkünk: Merkel és Macron felrázhatja Európát

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

novekedes_640

Száguld az orosz autópiac

A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB által szeptember elején azt közölte, hogy az idei első nyolc hónapban értékesített új autók száma 9,6 százalékkal 980 921-re emelkedett.

Read More »