Tűzvész pusztított Londonban, legalább hatan meghaltak

A Scotland Yard szerdai tájékoztatása szerint legalább hat halálos áldozata van a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban hajnalban kitört tűzvésznek. A londoni rendőrség hangsúlyozta, hogy várakozása szerint az áldozatok száma növekedni fog, mivel a vizsgálat még nagyon korai szakaszban jár.

A London nyugati részén lévő lakóépület szinte teljesen kiégett szerda reggelre. A közlemény szerint valószínűleg több napig eltart a 24 emeletes, 120 lakásos épület teljes átkutatása. A toronyházat kiürítették, és a kimenekített lakók közül sokan orvosi ellátásra szorulnak – áll a Scotland Yard beszámolójában.

Nem sokkal később a londoni mentőszolgálat azt közölte, hogy a helyszínre vonult egységei 64 sérültet szállítottak hat londoni kórházba. A sérültek közül húsznak az állapota a mentők tájékoztatása szerint kritikus.

Sadiq Khan, London polgármestere sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a lakók közül soknak a sorsa egyelőre nem ismert. Khan szerint ugyanakkor nem biztos, hogy mindazok, akiket nem találnak, életüket vesztették, lehetséges, hogy sokan közülük rokonoknál, ismerősöknél leltek menedékre, és még nem jelentkeztek a hatóságoknál.

Dany Cotton, a londoni tűzoltóság parancsnoka szerdai közleményében hangsúlyozta, hogy az épület mérete és bonyolult belső szerkezete miatt az áldozatok pontos számát egyelőre nem lehet megállapítani, és a hatóságok a tűz okát sem ismerik még. A tűzoltóparancsnok szerint a 24 emeletes épület mindegyik szintje égett a második emelettől felfelé. Dany Cotton szerint ilyesmire még nem volt példa az ő 29 éves tűzoltói pályafutása alatt. A parancsnok közölte, hogy a helyszínen negyven tűzoltójármű és több mint kétszáz tűzoltó dolgozik.

Szemtanúk szerint sokan az égő épületben rekedtek. Többen arról számoltak be, hogy embereket láttak kiugrani a toronyházból. Az egyik szemtanú szerint a kilencedik vagy a tizedik emeletről valaki egy kisgyereket dobott ki, akit az épület aljánál felsorakozott segítőknek sikerült elkapniuk.

Az 1974-ben épült házhoz szerda hajnalban riasztották a tűzoltókat. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emelettől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.

Egyes szakértői vélemények szerint fennáll a veszélye annak, hogy a toronyház összeomlik, mivel statikai szerkezetét a tűzvész meggyengíthette. Dany Cotton tűzoltóparancsnok ugyanakkor elmondta: az épületet vizsgáló statikai mérnök “egyelőre” elég biztonságosnak minősítette a kiégett lakóház állagát ahhoz, hogy a mentőalakulatok beléphessenek a belső térbe.

A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.

A környéken több befogadóközpontot létesítettek az épület körzetéből kitelepített lakók számára. A környékbeli lakók tömegesen ajánlják fel segítségüket a közösségi portálokon, nagyon sokan tettek közzé olyan üzeneteket, hogy készek befogadni otthonukba azokat, akiknek lakása megsemmisült a tűzben.

A toronyházban a Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő vállalata 2015-2016-ban jelentős felújítási munkákat végzett. A médiaportálokon azonban megjelent a helyi lakóközösség egy tavalyi felhívása, amely arra figyelmeztette a tulajdonosi jogokkal is bíró tanácsi ingatlankezelő céget, hogy a toronyházban annak belső szerkezete, valamint a tárolókban felgyülemlő hulladék miatt folyamatos a tűzveszély. A lakószövetség tavalyi levele szerint 2013-ban egy hirtelen feszültségmegugrás már majdnem tüzet okozott. A kerületi tanács szerdán közölte, hogy vizsgálatot indított a tűzvész okainak kiderítésére.

A tűzvész a brit kormányalakítás folyamatát is befolyásolhatja

A csütörtöki előrehozott választások eredményeként a konzervatívoké lett a legnagyobb alsóházi frakció, de a párt elvesztette abszolút többségét, így kisebbségi kormányzásra kényszerül. Ebben a helyzetben a Konzervatív Párt a tervek szerint a legnagyobb észak-írországi lojalista erő, a DUP frakciójával együttműködve kormányoz tovább, mivel a két pártnak együttesen megvan az abszolút többsége az alsóházban.

Az együttműködési megállapodás gyakorlatilag elkészült, de a DUP illetékesei a BBC-nek szerda délután azt mondták, hogy az egyezmény bejelentése “egyelőre nem lenne helyénvaló”, tekintettel a nyugat-londoni tragikus tűzvészre.

A BBC értesülései szerint a megállapodás bejelentése áttolódhat a jövő hétre, így késhet a kormányprogram parlamenti ismertetése is.

Kapcsolódó cikkünk: Megakadt a gépezet: mikor jön a brit konzervatívok új programja?

Az eredeti tervek alapján II. Erzsébet királynő jövő hétfőn ismertetné a Lordok Házában – brit parlament felső kamarájában – az új kormány törvényalkotási programját. A Downing Street-i kormányfői hivatal szóvivője ugyanakkor nem erősítette meg, hogy késne az együttműködési megállapodás bejelentése és a királynői beszéd. “Ez az információ nem tőlünk ered” – fogalmazott Theresa May miniszterelnök szóvivője.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

obama_640

Obama újra a politikai színtéren

A volt elnök csütörtökön New Jerseyben és Virginiában szólal fel pártja kormányzó-jelöltjei mellett. Mindkét szövetségi államban ugyanis november 7-én lesznek a voksolások, s pillanatnyilag mindkét államban a Demokrata Párt jelöltjeinek előnyét jelzik a felmérések.

Read More »