Törés az osztrák kormánykoalícióban

„Nincs szükség előrehozott választásokra, tovább kell folytatni a parlament munkáját” – nyilatkozta a Die Presse című lapnak pénteken Christian Kern osztrák kancellár, a szociáldemokrata párt vezetője.

Kern kijelentette: amennyiben szükséges, elképzelhetőnek tartja a kormányzást akár változó többséggel is – a Die Presse szerint a kijelentés nem  egy esetleges kisebbségi kormányzásra utal.

Christian Kern az újságnak arról beszélt, hogy amennyiben a koalíció kisebbik pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) felmondja a közös kormányzást, úgy ez nagyon hosszú időre a szociáldemokrata-néppárti együttműködés végét jelentheti.

Kern egyúttal bocsánatkérésre szólította fel az ÖVP-t és az előre hozott választások kiírását szorgalmazó Sebastian Kurz osztrák külügyminisztert. Kurz azon a véleményen van, hogy az előrehozott választás a helyes út Ausztriában, a választóknak kell dönteniük arról, hogy merre haladjon az ország, pártjának, az Osztrák Néppártnak pedig megújulásra van szüksége.

Arra is utalt, hogy a legutóbbi parlamenti választáson, 2013-ban a választók Werner Faymann korábbi kancellára és Michael Spindelegger korábbi alkancellárra voksoltak, az ő lemondásuk óta azonban csak politikai döntések születtek.

A héten lemondott Reinhold Mitterlehner alkancellár, az ÖVP elnöke. Az államfő ezt követően „reformpartnerséget” ajánlott Sebastian Kurz külügyminiszternek, akit sokan az ÖVP pártelnöki posztja várományosának tartanak, Kurz azonban ennek elfogadása helyett az előrehozott választások kiírása mellett foglalt állást.

A Die Presse című lap pénteki közlése szerint egy magas rangú szociáldemokrata kormánytag Christian Kern nevében közvetve lemondásra szólította fel Kurzot. 

A néppárti tartományi vezetők viszont még csütörtökön amellett foglaltak állást, hogy Sebastian Kurzot szeretnék pártvezetőnek. Günther Platter tiroli tartományi vezető arról beszélt, hogy a jövőben Kurznak központi szerepet kell betöltenie a pártban, ennek részleteiről a vasárnapi pártülésen születik döntés.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »