Renzi nyerte az olasz Demokrata Párt főtitkárválasztását

Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök nagy fölénnyel nyerte meg a római kormánykoalíciót vezető balközép Demokrata Párt (PD) főtitkárválasztását, győzelme már az első részeredmények ismeretében is szinte biztosra vehető.

A szavazáson mintegy 1,9-2 millióan vettek részt, és az első részeredmények szerint a szavazatok több mint 70 százalékát Matteo Renzi szerezte meg, messze maga mögött hagyva legfőbb vetélytársát, Andrea Orlandót, aki a voksok mindössze közel 20 százalékára tett szert – közölte a PD vasárnap este.

Paolo Gentiloni miniszterelnök és Andrea Orlando gratulált Renzinek, meg sem várva a végleges eredményt.

Matteo Renzi Twitter-fiókján mondott köszönetet választónak, hangsúlyozva, hogy a PD szavazói „rendkívüli felelősségről” tettek tanúbizonyságot. Arra utalt ezzel, hogy minden pesszimista előrejelzéssel szemben a balközép szavazók nem maradtak tömegesen távol a szavazástól.

A közel kétmilliósra becsült részvétel azonban így is jelentős visszaesés a legutolsó, 2013-ban rendezett főtitkárválasztáshoz képest, amelyen 2,8 millióan vettek részt. Négy évvel ezelőtt is Matteo Renzi nyert, a szavazatok 68 százalékával. A mostani részvétel meghaladja az előrejelzéseket, amelyek a május elsejei hosszú hétvége miatt egymilliósra becsülték a voksolók számát. Az első adatok szerint a PD-választók részvétele mindenekelőtt a hagyományosan baloldali olasz térségekben esett vissza.

Matteo Renzi 2014 februárjától a tavaly december 4-i alkotmányos népszavazáson elszenvedett kudarcig volt Olaszország miniszterelnöke. December 7-én mondott le, majd idén február 19-én a PD főtitkári székéből is távozott, de azonnal ismét bejelentette, hogy jelölteti magát a tisztségre. Két vetélytársa volt: Andrea Orlando jelenlegi igazságügyi miniszter és Michele Emiliano, a déli Puglia tartomány vezetője. Emiliano a voksok mindössze öt százalékát kapta a részeredmények szerint.

Matteo Renzi főtitkárként a PD miniszterelnök-jelöltje is lesz a következő olasz parlamenti választásokon. Elemzők szerint a mostani győzelemmel Renzi vissza akarta szerezni a balközép választók bizalmát. Ezzel egy időben visszavágott a párton belüli ellenlábas csoportoknak, amelyeket már korábban figyelmeztetett, hogy ha ismét ő nyeri el a főtitkári széket, a párt egészének támogatnia kell őt.

Elemzők szerint Matteo Renzi hétfőtől elindítja választási kampányát. Első lépése az ellenzékkel való egyeztetés lesz egy új választási törvényről, amely alapvető feltétele a következő olasz parlamenti választások kitűzésének. Matteo Renzi kampánya idején bejelentette, hogy nem zárja ki a nagykoalíció lehetőségét a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszországgal (FI).

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek