Káosz a berlini reptereken

Kaotikus hétkezdésre kell számítani a berlini repülőtereken, miután a földi kiszolgáló személyzet mintegy kétezer tagja hétfő hajnalban újabb sztrájkot kezdett bérkövetelésekkel.

A sztrájk miatt már pénteken is járatok százai maradtak ki. A hétfői menetrendből több mint 650 járatot kellett törölni, de a többi járatnál is késésekkel kell kalkulálni.

A német főváros mindkét repterét – a schönefeldi és a tegeli repülőteret is – érintő munkabeszüntetés hétfőn reggel 4.00 órakor kezdődött, és az éjszakai műszak befejeztével, kedden reggel 5.00 órakor ér véget.

A szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége, a Verdi azt követeli, hogy egy éven belül emeljék 1 euróval a reptéri munkavállalók órabérét. A munkaadó négy évre elnyújtva adná meg az emelést. A mintegy kétezer érintett dolgozó jelenlegi órabére átlagosan 11 euró.

„A munkaadó nem reagált a követelésünkre, nem tett tárgyalási alapnak tekinthető javaslatot, és a hét végét is hagyta kárba veszni” – mondta a Verdi sztrájkvezetője, Enrico Rümker. Rámutatott: a szakszervezet kész folytatni a tárgyalásokat, és a sztrájkbejelentést is az utasok érdekében tette meg jó korán.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

Pár nap és vége a kekva-alapítványoknak

A Miniszterelnökség tájékoztatta a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat arról, hogy feladataikat augusztus 31-től a magyar állam veszi át. A döntéssel véget ér a különleges kekva-státusz és az ehhez kapcsolódó állami vagyon feletti rendelkezés, illetve az állami finanszírozás.

Read More »
alveolashop.hu

A bőrápolás jövője (x)

Képzeld el, hogy a szépségápolás nem csupán a bőr felületének ápolásáról szól, hanem az egész embert érinti. A bőrápolás világa ma már új dimenziókba lépett, ahol a kozmetikai eljárások túlmutatnak a felszíni kezeléseken, és mélyebb összefüggéseket tárnak fel.

Read More »