A Fitch Le Pen győzelmétől teszi függővé a francia adósbesorolás felülvizsgálatát

Az elnökválasztási kampány végéig nem hajlandó a vizsgálóbírák előtt megjelenni Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front jelöltje, hogy vallomást tegyen az európai uniós pénzekkel való visszaélés gyanúja miatt kirobbant ügyben – közölte a politikus ügyvédje pénteken.  Igazságügyi forrásból a nap folyamán  vált ismertté, hogy a politikust pártja feltételezett fiktív európai uniós asszisztensi szerződései ügyében beidézték a vizsgálóbírák elé.

Marcel Ceccaldi ügyvéd Le Pen képviselői mentelmi jogára hivatkozva közölte, hogy a szélsőjobboldali pártvezető közölte a bírákkal: az áprilisban, illetve májusban tartandó elnökválasztási kampány végéig nem tesz eleget az idézésnek.

A politikust bekérető vizsgálóbírák arra keresik a választ, hogy a Nemzeti Front fizetett-e alkalmazottakat Franciaországban uniós pénzekből, európai parlamenti asszisztensek szerződése alapján. Le Pen kabinetfőnöke, Catherine Griset ellen február 22-én emeltek vádat. Azzal gyanúsítják, hogy 2010 és 2016 között az EP-ben vett fel asszisztensi fizetést, holott ezalatt valójában Franciaországban töltött be tisztséget a pártjában.

Marine Le Pen korábban több ízben is hangoztatta, hogy nem jelenik meg az idézésen a fiktív európai uniós szerződések ügyében. „Nem válaszolok a választási kampány alatt. Ez az időszak nem teszi lehetővé az igazságszolgáltatás korrekt működéséhez szükséges semlegességet, sem nyugalmat” – magyarázta álláspontját.

Európai parlamenti képviselőként élvezett mentelmi joga révén nem kényszeríthető vallomástételre, sem más kényszerítő intézkedésre. A vizsgálóbíráknak előzőleg kérniük kell a mentelmi jogának felfüggesztését.

Az Európai Parlament a francia hatóságok kezdeményezésére csütörtökön már felfüggesztette Marine Le Pen mentelmi jogát, de egy másik ügyben: a politikus az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat tett közzé a Twitteren, és ezért, „erőszakos tartalmú fotók közzététele” miatt 2015 végén vizsgálatot indítottak ellene.

A közvélemény-kutatások szerint Le Pen a fiktív szerződések gyanúja ellenére várhatóan bejut az elnökválasztás második fordulójába. A jobboldal jelöltjének, Francois Fillonnak viszont, akit március 15-re idéztek be a felesége feltételezett fiktív alkalmazása ügyében, meredeken zuhan a népszerűsége.

A Fitch Ratings valószínűtlennek tartja Marine Le Pen győzelmét a közelgő kétfordulós elnökválasztáson

Megerősítette Franciaország államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő, de közölte, hogy felülvizsgálná a francia adósbesorolást, ha a közelgő elnökválasztásokon Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front vezetője győzne. A Fitch elsőrendű „AA” szuverén osztályzatot tart érvényben Franciaországra, stabil kilátással.

A besorolás megerősítéséhez fűzött, péntek éjjel Londonban ismertetett elemzésében a cég kiemelte, hogy várakozása szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért francia államadósság-ráta jövőre 98 százalék közelében tetőzik. A Fitch Ratings szerint az ilyen magas adósságráta korlátozza Franciaország képességét a pénzügyi-gazdasági sokkok kezelésére.

A hitelminősítő közölte: Marine Le Pen elnökválasztási győzelme esetén felülvizsgálná a francia államadós-besorolást, tekintetbe véve, hogy egy ilyen választási eredmény megnövekedett gazdaságpolitikai bizonytalanságot és potenciális piaci kilengéseket okozna.

A Fitch Ratings elemzőinek megítélése szerint alacsony a valószínűsége, ugyanakkor jelentős hatással járó fejlemény lenne Franciaország és egész Európa számára, ha Marine Le Pen megnyerné az elnökválasztást, és ezután választási ígéretének megfelelően – az alkotmányos akadályokat leküzdve – népszavazást írna ki arról, hogy Franciaország kilépjen-e az Európai Unióból. A francia államadós-kockázati mutatók is kezdik már jelezni a növekvő piaci aggályokat az elnökválasztások közeledtével.

A francia szuverén adóskockázati mérőszám továbbra is a világ legjobbjai közé tartozik, de romlási folyamatának mértéke és üteme a legfejlettebb ipari hatalmak csoportján belül kirívó.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »