Turnbull: Működik az ausztrál bevándorlási politika

Elismerően nyilatkozott kormánya határvédelmi politikájáról kedden Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő, mondván, kilencszáz napnál több múlt el azóta, hogy az utolsó, illegális bevándorlókat szállító hajó kikötött Ausztrália partjainál.

Turnbull a kormányzó nemzeti-liberális koalíció két pártjának együttes ülésén beszélt erről a parlamenti ülésszak kezdete előtt. Hangoztatta, hogy a figyelemre méltó eredmény Ausztrália szigorú határvédelmi politikájának tudható be, kormánya kiáll a biztonság és a határok sérthetetlensége mellett. Turnbull szerint a laza határvédelem miatt bajok és zűrzavarok vannak szerte a világban.

„Túl vagyunk a 900. napon anélkül, hogy egyetlen sikeres embercsempészeti kísérlet történt volna, amely Ausztráliát vette célba. Ez jelentős teljesítmény” – mondta Turnbull, de óva intett az önelégültségtől.

Fontosnak nevezte, hogy az ausztrálok tisztában vannak azzal, a kormány útját állja a törvénytelen migrációnak, és a jövőben is meg fogja akadályozni, hogy embercsempészek törvénytelen menedékkérőkkel teli csónakokat küldjenek az országba.

„Ez a bevándorlási politikánk alapja. Ez a multikulturális társadalmunk alapja. Az ausztráloknak tudniuk kell, hogy a kormányuk, és csakis a kormányuk határozhatja meg, hogy kik érkezhetnek Ausztráliába. Ez szuverén joguk. Nemzetként ez a mi szuverén jogunk” – mondta Turnbull.

Canberra 2013-ban vezetett be rendkívül szigorú menekültügyi korlátozásokat. Akik hajón érkeznek, nem léphetnek be az országba, jogvédők által nyomorúságosnak ítélt körülmények között, naurui és pápua új-guineai táborokban kell kivárniuk menedékkérelmük elbírálását, és akkor sem léphetnek be az országba, ha megkapják a menekültstátust.

Ausztrália tavaly, még az amerikai elnökválasztás előtt állapodott meg Washingtonnal, hogy az Egyesült Államok befogadja azokat a menekülteket, akik a megállapodás megkötésének idején Pápua Új-Guineán vagy Naurun tartózkodtak. Az egyezség szerint több mint 1300 menedékkérőről van szó. Donald Trump újonnan megválasztott amerikai elnök azonban a minap bejelentette, hogy felülvizsgálja az Ausztráliában menedékjogot kérő, legfeljebb 1250 ember átvételéről szóló, – szerinte ostoba – megállapodást.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »