Fillon visszaszerezte tekintélyét, újraindíthatja a kampányát

A keddi francia lapok megítélése szerint Francois Fillon a tavaszi francia elnökválasztás jobboldali elnökjelöltje továbbra sem volt meggyőző a családja fiktív állásait illetően az előző nap tartott sajtótájékoztatóján, de sikerült visszavennie a jobboldal feletti irányítását és újraindíthatja a kampányát.

„A beszédben nem volt semmi új, a fő üzenetet máshol kell keresni. Saját táborához beszélt: bármit is csináltok, én maradok. Nem lehet alternatív tervetek” – írta a baloldali Libération. Laurent Joffrin főszerkesztő szerint „Fillon cinikusan érvelt, de hatásosan”.

A fővárosi Le Parisien szerint a sajtótájékoztató egy „tekintélyt visszaszerző lépés” volt és „felhívás a politikai pragmatizmusra”.

A regionális lapok is úgy vélik, hogy az elmúlt két hét nyilatkozatai után a konzervatív jelölt „most nem rontotta el a megszólalását”, ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy teljesen sikeres volt, hiszen a lényegre még mindig nem adott választ.

A konzervatív Le Figaro szerint Fillon a sajtótájékoztatón bebizonyította, hogy továbbra is eltökélt, végigcsinálja a választási kampányt. „A jobboldal, amely kételkedett abban, hogy van-e még vezetője, megkapta a választ” – írta a lap.

A liberális L,Opinion szerint „Fillont hallva, vitathatatlanul egy új választási kampány kezdődött hétfőn”.

Elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy csak a következő napokban fog kiderülni, hogy Fillonnak sikerült-e egyberántania a süllyedő hajóról menekülő jobboldali képviselőket, és „el tudja-e oltani a tüzet”.

A tíz napja felesége és gyerekei fiktív parlamenti állásaival megvádolt konzervatív jelölt a harmadik helyre csúszott vissza az áprilisi első forduló esélyeit mérő felmérések szerint, s a tőle elpártolók eddig elsősorban a függetlenként induló volt szocialista gazdasági miniszter, Emmanuel Macron szavazótáborát erősítették. A jelenlegi állás szerint Fillon nem jutna be a második fordulóba, s az államfői poszt Macron és Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke között dőlhet el.

Kapcsolódó cikkeink:

Francois Fillon „elnézést kért a hibáért”, hogy a feleségét és két gyerekét parlamenti asszisztensekként alkalmazta, „jogosnak” nevezte az azzal kapcsolatos ellenérzéseket a közvéleményben, ugyanakkor „legálisnak és „átláthatónak” nevezte az állásokat. A francia sajtó azonban úgy véli, hogy továbbra sincs nyoma annak, hogy a családtagok ténylegesen dolgoztak Fillon mellett.

A párizsi ügyészség a múlt héten sikkasztás, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával indított vizsgálatot, külön-külön kihallgatta a Fillon házaspár tagjait, akik nem tudták bemutatni Penelope Fillon munkaszerződéseit, ezért az állítólagos fiktív állásokat vizsgáló nyomozók a francia nemzetgyűlésben is házkutatást tartottak. Korábban Fillon közölte, hogy amennyiben az ügyészség eljárást indít ellene a szóban forgó ügy miatt, visszalép a konzervatív elnökjelöltségtől.

Forrás: MTI/Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »