Duterte is harcba szállt az Iszlám Állam ellen

Légi és szárazföldi támadást indított a Fülöp-szigetek hadserege iszlamista szélsőségesek ellen, amelyben jelentések szerint megsebesült Isnilon Hapilon, aki egy, az Iszlám Államhoz hű iszlamista szövetség létrehozásán munkálkodik  – közölték pénteken Fülöp-szigeteki tisztviselők.

A hadsereg a szélsőségesek egyik, a Lanao del Sur déli tartománybeli Butigban lévő tábora ellen indított offenzívát, amelyben legalább négy fegyveres meghalt, de a támadás fő célpontjának, Hapilonnak sikerült elmenekülnie – közölte Delfin Lorenzana védelmi miniszter. Lorenzana hozzátette: a fegyveres erők üldözőbe vették a szélsőséges vezetőt.

Eduardo Ano tábornok közölte: Hapilon csoportja ellen szerdán és csütörtökön hajtottak végre légicsapásokat, majd tüzérségi támogatással több száz katonával üldözőbe vették Hapilont és a Maute Csoport terrorszervezet több tagját.

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint Hapilon az emberrablásokról és robbantásos támadásokról ismert Abu Szajjaf szervezet magas rangú parancsnoka – az amerikai tárca 5 millió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki a fejére. A terrorista vezető hűséget fogadott az Iszlám Államnak, ahogy a körülbelül 300 muszlim szélsőségesből álló Maute Csoport is, amely megszállta Butig várost.

Eközben Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke arra kérte a délkelet-ázsiai ország két legnagyobb muzulmán lázadó szervezetet, a Moro Iszlám Felszabadítási Frontot (MILF) és a Moro Nemzeti Felszabadítási Frontot (MNLF), hogy határolódjanak el az IÁ-tól.

Duterte felhívásának előzménye, hogy a szigetország védelmi minisztere közölte: jelentések szerint az Abu Szajjaf muzulmán lázadócsoport az Iszlám Államtól kap utasításokat arra, hogy terjeszkedjen a szigetországban.

A Fülöp-szigeteki elnök arra kérte a MILF-et és az MNLF-et, hogy tagadják meg a menedéket az olyan fegyveresektől, akik kapcsolatban állnak az IÁ-val. Figyelmeztetett,  ha nem így tesznek, akkor a hatóságok kénytelenek lesznek fellépni ellenük a két lázadócsoport területein, ami problémát jelenthet a kormánynak és a két szervezetnek egyaránt.

A többségében római katolikus vallású Fülöp-szigetek kormánya béketárgyalásokat folytat a két nagyobb muzulmán csoporttal, azonban a kisebb, de jóval veszélyesebb terrorcsoportok ellen kíméletlen harcot folytat.

Forrás: MTI / Reuters

Friss hírek