Kína nem akarja, hogy Japán beleszóljon a tajvani ügyekbe

Kína óva intette pénteken Japánt attól, hogy beleártsa magát a Tajvannal kapcsolatos ügyekbe.

„A tajvani kérdés Kína belső ügye. Reméljük, hogy a japán fél ezzel kapcsolatban körültekintően beszél és cselekszik” – hangsúlyozta egy pekingi sajtótájékoztatón Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a japán önvédelmi erők (SDF) jövő hétre tervezett szimulációs gyakorlatát firtató kérdésre válaszolva.

A Kyodo japán hírügynökség a héten számolt be arról, hogy a fegyveres erők jövő hétfőtől péntekig – katonák bevetése nélkül – azokat a gyakorlati teendőket veszik sorra, amelyekre a Kína szárazföldi része és Tajvan közötti esetleges katonai összecsapás esetén lenne szükség. Egy kormányzati forrás példaként említette a japán állampolgárok kimenekítését és az amerikai hadihajók védelmét.

A tajvani hadsereg kedden egy esetleges kínai invázió kivédését szimulálta a sziget középső részén fekvő Tajcsungban tartott hadgyakorlatán.

A jövő heti japán gyakorlaton megfigyelőként az amerikai hadsereg tagjai is jelen lesznek. Egy japán kormányzati forrás szerint a szimuláció célja annak ellenőrzése, hogy az SDF tagjai miként tudnák teljesíteni az új japán biztonsági törvény által lehetővé tett kötelezettségeiket, ha olyan helyzet állna elő, amely az ország békéjére és biztonságára komoly fenyegetést jelent.

A kínai külügyi szóvivő pénteken hangsúlyozta, hogy Tokiónak nem szabad egyetlen olyan lépést sem tennie, amely alááshatja a régió békéjét és stabilitását.

A tervezett japán gyakorlattal kapcsolatban egy kínai védelmi tisztségviselő is megszólalt, akit a Kínai Kommunista Párthoz közel álló The Global Times című lap idézett. Az illetékes szerint Peking „határozottan ellenez” minden olyan gyakorlatot, amely „szándékos provokációt” jelent a Kína és Tajvan közötti kapcsolatokra nézve.

Kínát mindeközben az Egyesült Államok is bosszantja, az ország pénteken hivatalba lépő új elnöke, Donald Trump ugyanis decemberben fogadta Caj Jing-ven tajvani elnök telefonhívását, több évtizedes hagyományt törve ezzel meg. Az Egyesült Államok Tajvannal csupán nem hivatalos kapcsolatban van 1979 óta, vagyis mióta Pekinggel hivatalos diplomáciai viszonyt létesített, és elfogadta azt a pekingi álláspontot, miszerint csak egy Kína van, Tajvan pedig annak a része.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »