Az orosz szankciók enyhítése újraindítaná a tőkepiaci finanszírozást is

Londoni pénzügyi elemzők szerint Donald Trump pénteki hivatalba lépése után javulnak az Oroszország elleni szankciók feloldásának vagy enyhítésének esélyei, és ez elsősorban a tőkeáramlási helyzetet javíthatja.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltatási csoport londoni befektetési részlegének elemzői csütörtökön ismertetett tanulmányukban azt valószínűsítették, hogy ha a következő amerikai elnök kormánya valóban enyhíti a szankciókat Oroszország ellen, az megnyitná a nemzetközi tőkepiacra visszavezető utat az orosz vállalati szektor és az orosz közfinanszírozás előtt, és ez már az idén 20 milliárd dollárral növelheti a tőkebeáramlást az orosz gazdaságba. A ház ebben az esetben az idén csak 5 milliárd dollárnyi nettó tőkekiáramlással számolna az alapeseti előrejelzésében szereplő 25 milliárd dolláros nettó kiáramlás helyett.

A Morgan Stanley elemzőinek számításai szerint 2014-ben, a szankciók bevezetésének évében az orosz gazdaságból kivont tőkemennyiség elérte a 152 milliárd dollárt a 2013-ban mért 60,3 milliárd dolláros kiáramlás után. A ház szerint az újbóli hozzáférés a nemzetközi tőkepiachoz és az üzleti bizalom javulása nagy valószínűséggel lendületet adna az állóeszköz-beruházásoknak is, amelyek értéke a Morgan Stanley becslése szerint éves összevetésben 4-4,5 százalékkal bővülhetne.

A cég londoni elemzői ugyanakkor azzal számolnak, hogy az orosz hazai össztermék (GDP) növekedésének ütemét a szankciók enyhítése csak mérsékelten gyorsítaná, mivel a kereslet élénkülése az importot is növelné. A Morgan Stanley számításai szerint ez a forgatókönyv 0,5 százalékpontot adhat hozzá az orosz gazdaság növekedési üteméhez, amely így az idén elérhetné az 1,7 százalékot a ház alapeseti előrejelzésében szereplő 1,2 százalék helyett.

A ház elemzői hangsúlyozzák csütörtöki tanulmányukban azt is, hogy a szankciók esetleges enyhítése csak rövid távon adhatna pótlólagos növekedési lendületet az orosz gazdaságnak, a hosszú távú növekedési potenciál javításához változatlanul elengedhetetlenek a szerkezeti reformok. A Morgan Stanley szakértői kiemelik, hogy az orosz gazdaság növekedési ütemének lassulása már a szankciók bevezetése és az olajárak zuhanása előtt elkezdődött.

A londoni elemzői közösségben megoszlanak a vélemények arról, hogy Trump elnöksége alatt milyen eséllyel lehet számítani az Oroszország elleni szankciók enyhítésére vagy feloldására.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakértői szerint Rex Tillerson jelölése a külügyminiszteri tisztségre újabb előjele annak, hogy az amerikai-orosz viszony enyhülni fog a következő években, mivel Tillersonról közismert, hogy oroszországi üzleti kapcsolatai mellett összeköttetésben áll a fő politikai döntéshozókkal, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.

A ház szerint ez máris növelte annak a valószínűségét, hogy az Egyesült Államok néhány éven belül eltörli az Oroszországot sújtó szankciókat, bár egy ilyen kezdeményezés ellenállásba ütközhet a Moszkvával szemben Trumpnál keményebb alapállásra hajlamos Kongresszusban. Mindemellett a szankciók foganatosításában az Európai Uniónak is kezdeményező szerepe volt, így az európai szankciók egy ideig érvényben maradhatnak az amerikai ellenintézkedések esetleges feloldása után is.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Fotó: Reuters

Trump floridai kiruccanásai csődbe viszik Palm Beach-et

Több floridai demokrata párti képviselő azt kérte az amerikai elnöktől, hogy térítse meg Palm Beach megyének azokat a költségeit és bevételkiesését, amelyeket gyakori látogatásaival okoz. Becslésük szerint az 5,8 millió dollárt is elérheti annak az éves költsége, hogy Trump rendszeresen a megyében lévő nyaralójába utazik.

Read More »