Az amerikai külügyminiszterjelöltet maga Putyin tüntette ki

Londoni pénzügyi elemzők szerint egyértelműen növeli az Oroszország ellen foganatosított szankciók feloldásának esélyét, hogy Donald Trump, a megválasztott következő amerikai elnök Rex Tillersont, az Exxon Mobil olajtársaság elnök-vezérigazgatóját jelölte külügyminiszternek.

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics szakértői a keddi bejelentést értékelő kommentárjukban közölték: véleményük szerint Tillerson jelölése újabb előjele annak, hogy az amerikai-orosz viszony enyhülni fog a következő években, mivel a külügyminiszter-jelöltről közismert, hogy oroszországi üzleti kapcsolatai mellett „összeköttetésben áll” a fő politikai döntéshozókkal, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.

A ház szerint ez máris növelte annak a valószínűségét, hogy az Egyesült Államok néhány éven belül eltörli az Oroszországot sújtó szankciókat, bár egy ilyen kezdeményezés ellenállásba ütközhet a Moszkvával szemben Trumpnál keményebb alapállású Kongresszusban.

A Kreml máris üdvözölte Tillerson jelölését az amerikai külügyi tárca élére, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn beszámolt róla, hogy Putyin munkatalálkozókon már több alkalommal is fogadta Tillersont.

Tillerson azután kezdett el rendszeresen orosz tisztségviselőkkel találkozni, hogy 1998 januárjában az Exxon oroszországi és a volt Szovjetunió egyéb területein folytatott feltárásait felügyelő, Exxon Ventures elnevezésű csoportjának alelnöke lett.

A legszorosabb kapcsolatokat Igor Szecsin volt miniszterelnök-helyettessel, a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty igazgatótanácsának jelenlegi elnökével, Putyin bizalmasával építette ki. Szecsin, miután Washington 2014-ben, az ukrajnai beavatkozás miatt szankciókat vezetett be Moszkva ellen, sajtóértesülések szerint csak három dolog miatt sajnálkozott igazán: amiatt, hogy nem élvezheti a helyszínen az amerikai kultúrát, nem mutathatja meg gyerekeinek az amerikai tájakat, és nem motorozhat együtt az Egyesült Államokban Tillersonnal.

Az első nagyobb közös projekt a csendes-óceáni Szahalin-1 volt, amelynek a működtetője az Exxon, egyik fő részvényese pedig a Rosznyefty volt. 2012-ben a két olajcég között tovább mélyült az együttműködés a nyugat-szibériai olajmezők kiaknázása terén. Ugyanebben az évben Zeljko Runje, az Exxon oroszországi részlegének alelnöke a Rosznyeftyhez nyergelt át, ahol ugyanezt a tisztséget kapta, az igazgatótanácsi tagság mellett.

2013 júniusában az újabb közösen elindított vállalkozás a sarkvidéki Kara-tenger és a Fekete-tenger készleteinek feltárása volt -az aláírási szertartáson Tillerson és Szecsin is megjelent. Ugyanebben a hónapban Putyin személyesen tüntette ki Barátságrenddel az amerikait „az energiaszektorban zajló együttműködés megerősödéséhez nyújtott jelentős hozzájárulásáért”.

Az ukrajnai válság és az amerikai szankciók bevezetése nyomán Tillerson engedett a Fehér Ház nyomásának, és 2014 júniusában nem vett részt a befektetők és Putyin hagyományos szentpétervári tanácskozásán, egy alacsonyabb rangú Exxon-vezetőt küldve maga helyett.

2014 augusztusában az Exxonnak – a gazdasági büntetőintézkedések egy újabb körének meghirdetése előtt – sikerült egy fúrótornyot a Kara-tengerre juttatnia, ahol találtak is olajat, de az amerikai olajvállalatnak a szankciók miatt végül fel kellett hagynia a Rosznyefttyel folytatott együttműködéssel.

Tillerson az év elején, a Texasi Egyetemen tartott előadásában elismerte, hogy több mint másfél évtizede ismeri Putyint, és „nagyon közeli kapcsolatot” ápol vele. Amerikai megfigyelők ironikus megjegyzése szerint az üzletember – talán Henry Kissinger volt nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter kivételével – az az amerikai állampolgár, aki a legtöbbször találkozott az orosz elnökkel.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »