Padoan: néhány kivételtől eltekintve biztonságos az olasz bankrendszer

Az olasz parlament felhatalmazta a kormányt, hogy szükség esetén mozgósítson 20 milliárd eurót a bajba került bankok megsegítésére.

A szenátus és a képviselőház szerdán szavazta meg a kormány bankmentő tervét – a kormánynak a költségvetési kihatások miatt kellett parlamenti felhatalmazást kérnie, ugyanis a bankmentésre költött összeg növeli az államháztartási hiányt.

Pier Carlo Padoan pénzügyminiszter a képviselőházban úgy fogalmazott, hogy “elővigyázatossági beavatkozásról van szó, amelynek célja, hogy kedvező hatást gyakoroljon a bankrendszerre, és bizalommal töltse el a piacokat”. Hozzátette, még nem döntöttek arról, hogy miként cselekedjenek, ha szükség lesz a beavatkozásra.

A miniszter kijelentette, hogy a 20 milliárd euró elegendő, ha ennél többet kért volna a kormány, azt a képzetet keltette volna, hogy a helyzet súlyosabb a valósnál. Leszögezte azt is, hogy az olasz bankrendszer biztonságos és fizetőképes, néhány kivételtől eltekintve.

A bajban lévő olasz bankok egyike a Monte dei Paschi, amely az utolsó erőfeszítéseket teszi arra, hogy magánforrásokból szerezzen tőkét. A bank részvényeinek árfolyama az év eleje óta több mint 80 százalékkal csökkent a milánói tőzsdén, 27,6 milliárd euró kétes adósságállománnyal küzd, és az év végéig ötmilliárd eurós tőkeemelést kell végrehajtania, különben az Európai Központi Bank felfüggeszti működését.

A harmadik legnagyobb, egyúttal a világ legrégebben működő pénzintézete csütörtökön közli majd, hogy milyen eredményekkel zárja a pénteken indított kötvény-részvénycsere programját, illetve a hétfőn elkezdődött részvénykibocsátást.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Ha a bank csődbe menne, olasz kisbefektetők tízezrei veszítenék el megtakarításaikat, és megrendülhetne a bizalom a teljes olasz bankszektorban. A mintegy 700 különböző intézményt tömörítő olasz bankszektor rossz hitelei 356 milliárd eurót tesznek ki, ami a teljes euróövezeti kétes adósságállomány egyharmada.

Az olasz sajtó napok óta cikkezik arról, hogy a kormány kész 15-20 milliárd eurót pumpálni a legnehezebb helyzetben lévő bankokba, ha nem sikerül piaci forrásokból megszerezni a tőkeemeléshez szükséges pénzt – a Monte dei Paschi mellett a Banca Popolare di Vicenza, a Veneto Banca és a Banca Carige is állami pénzt kaphat.

Bár az új európai szabályok értelmében állami mentőcsomag esetén a kötvényeseknek részt kell vállalniuk a banki veszteségekből, Pier Carlo Padoan a parlamenti szavazás előtt azt ígérte, hogy megvédik a kisbefektetőket. Ha a kormány kénytelen lesz beavatkozni, és költségvetési pénzből megmenteni bankokat, annak minimális vagy semmilyen hatása sem lesz a lakossági befektetőkre – mondta.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás