Óriási bírságot kap a Credit Suisse

Az amerikai igazságügy-minisztérium 5-7 milliárd dollár összegű bírság kiszabásáról egyeztet a héten a svájci székhelyű Credit Suisse bankkal, amely úgynevezett mérgező jelzáloglevél-fedezetű értékpapírokat értékesített a 2008-as pénzügyi válság előtt – jelentette kedden a Reuters név nélkül nyilatkozó forrás alapján.

A megállapodás közeledtét jelezheti, hogy hírek szerint a múlt héten találkozott Loretta Lynch amerikai igazságügy-miniszter és Tidjane Thiam, a Credit Suisse vezérigazgatója. A várható bírság összege nagyobb az elemzők által korábban jósolt 2 milliárd dollárnál, és a svájci bank is körülbelül 2 milliárd dolláros céltartalékot képzett a perekre.

Amennyiben nem születik megállapodás, abban az esetben az amerikai állam perre is viheti az ügyet, ezzel növelve a bank körüli bizonytalanságot. A bankkal szemben már pert indított New York és New Jersey szövetségi állam, a felek nem kommentálták a híreket, a tárgyalások ugyanis zárt ajtók mögött zajlanak.

Az Egyesült Államok még 2012-ben kezdte meg a bankszektor bírságolását, tekintettel a pénzügyi válság kirobbanásában játszott szerepükre. A vádak szerint a piacokat bedöntő jelzálog-fedezetű értékpapírok forgalmazása során a bankok alacsonyabbnak állították be azok tényleges, valójában nagyon magas kockázatát.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az amerikai bankok korábbi bírságolását követően most az európai bankokon a sor, így bírságra számít a Deutsche Bank, a Royal Bank of Scotland, a Barclays, a UBS és a HSBC is. Az új amerikai kormány jövő év eleji felállása után várhatóan másokkal kell egyezkednie a bírságra váró bankoknak, amennyiben addig nem születik megállapodás.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »