Több száz civil menekült el Aleppóból

Több mint négyszáz civil menekült el vasárnapra virradóra az észak-szíriai Aleppó keleti, a felkelők ellenőrizte részéből – számolt be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) civil aktivistahálózat.

Az emberek nagyobb része a Hejdaríja és Saar negyedből érkezett, hogy az éjszaka leple alatt eljusson a kormányerők által szombaton elfoglalt Maszakin Hannano negyedbe. A terület visszafoglalása a damaszkuszi rendszer jelentős diadala, amelynek hírét a Szana állami hírügynökség közölte. A tájékoztatás szerint a negyed feletti ellenőrzéssel több száz civil – többségében nők és gyerekek – juthat el a város biztonságosabb részébe, hogy ott hajlékra és megfelelő segítségre találjon.

A negyedben vasárnap a kormányhadsereg átfogó aknamentesítési hadműveletbe kezdett. A szélsőséges lázadók ugyanis aláaknázták a házakat és az utakat, hogy a lakosok ne hagyják el a területet a humanitárius folyosókon. Az állami hírügynökség azzal vádolta meg a Fatah as-Sámra és Núreddín az-Zinki felkelőcsoportokat, hogy a civileket élő pajzsként használják a harcokban.

Eközben török tévéállomások a török vezérkarra hivatkozva arról számoltak be, hogy vegyi fegyvert vetettek be az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet fegyveresei az ellenzéki erők ellen a török határtól mintegy 30 kilométerre fekvő Báb város térségében. A török hadsereg által támogatott szíriai felkelők jelenleg Szíria északi részén, közel a török határhoz próbálják meg kiverni állásaikból a dzsihadistákat.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »