Az ENSZ emberi jogi bizottsága elítélte a Krím megszállását

Oroszországot elítélő határozatot fogadott el kedden az ENSZ Közgyűlésének emberi jogi bizottsága: a decemberben a Közgyűlés elé kerülő szöveg szerint a világszervezet elítéli a Krím félsziget „ideiglenes orosz megszállását”, illetve a krími tatárok és más kisebbségek ellen elkövetett jogsértéseket.

A közgyűlés harmadik bizottsága – amely szociális, humanitárius és emberi jogi kérdésekkel foglalkozik – Oroszország tiltakozása ellenére szavazta meg a határozatot, amelyet decemberben a Közgyűlés plenáris ülése is szinte bizonyosan támogatni fog.

A határozatban megerősítették: a bizottság elkötelezett Ukrajnának a félsziget feletti szuverenitása mellett. Felszólították Oroszországot, hogy azonnal vessen véget a Krím félsziget lakosai elleni jogsértéseknek, hagyjon fel az önkényes letartóztatások, a kínzások és egyéb embertelen bánásmódok gyakorlatával. A bizottság szorgalmazta továbbá, hogy Oroszország vonjon vissza minden diszkriminatív jogszabályt, köztük kiemelten az orosz legfelsőbb bíróság szeptember 29-i ítéletét, amely szélsőséges szervezetnek bélyegezte és betiltotta a krími tatárok medzsliszét (korábbi önkormányzati és képviseleti csúcsszervét).

Szerhij Kiszlicja ukrán külügyminiszter-helyettes a szavazás előtt arról beszélt, hogy a Krím félszigeten jelentősen romlott az emberi jogi helyzet a 2014-ben bekövetkezett orosz megszállás után: ítélet nélkül hajtanak végre kivégzéseket, kínzást alkalmaznak, megfélemlítik az embereket, korlátozzák a szabad véleménynyilvánítást.

Ezzel szemben Anatolij Viktorov, az orosz külügyminisztérium emberi jogi osztályvezetője úgy vélte, az ENSZ-határozat politikai indíttatású és egyoldalú szöveg. Hangsúlyozta, hogy a Krím félsziget lakossága „történelmi népszavazáson maga döntött úgy, hogy Oroszországhoz csatlakozik”.

Oroszország 2014 márciusában megszállta, majd egy helyi népszavazást rendezve még abban a hónapban jogilag is Oroszországhoz csatolta az addig Ukrajnához tartozó félszigetet.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »