Ausztriában is szigorítanák a menekültek segélyezését

Az elutasított menedékkérők kitoloncolásának szigorítását szorgalmazza Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter, javaslata szerint a nem együttműködő menekültektől megvonnák a további anyagi juttatásokat – számolt be a Die Presse című osztrák lap kedden.

Sokan azért nem térhetnek haza, mert származási országuk nem fogadja vissza őket, mások orvosi ellátás alatt állnak, de vannak olyanok is, akik elrejtik papírjaikat vagy eltitkolják személyazonosságukat, hogy megnehezítsék az eljárás lefolytatását – olvasható a lapban.

A menekültek jelenleg addig kapnak szociális juttatást, amíg önként el nem hagyják az országot – ennek költségét 60 százalékban állami, 40 százalékban pedig tartományi forrásból finanszírozzák.

A belügyminisztérium legutóbbi közlése szerint aktuálisan mintegy 3200 olyan menekült van Ausztriában, akiknek elutasították a kérelmét, mégis az országban tartózkodnak és kapják a szociális támogatást. Jellemzően csecsenekről, afgánokról és nigériaiakról van szó, de a kitoloncoltak között sok örmény és grúziai menekült is van.

A Die Presse becslése alapján a legtöbb menekült Bécsben él, a főváros vezetése szerint pedig illúzió azt gondolni, hogy a menekültek önként visszatérnek majd hazájukba, meglátásuk szerint a szigorúbb fellépés esetén pedig csak növekedne a bűnözés.

  • Németország is készül a szemléletváltásra
A kormány által már elfogadott törvényjavaslat szerint a nem német uniós állampolgárok nem kaphatnak szociális vagy munkanélküli támogatást, ha nem dolgoznak Németországban vagy nem szereztek korábbi németországi munkaviszony révén jogosultságot a társadalombiztosítás ellátásaira.

További részletek

A belügyminiszter még augusztus közepén ismertetett javaslata szerint szigorítanák az illegális gazdasági bevándorlók büntetőjogi felelősségre vonását is. Amennyiben hamis személyazonossági adatokat adnak meg, úgy legfeljebb ötezer eurós bírságra számíthatnának, ha nem hagyják el időben az országot, legfeljebb 15 ezer eurós büntetést kellene fizetniük vagy hat hét elzárást kapnának.

Ausztriában mintegy 28.300 menedékkérelmi eljárás indult meg az év első kilenc hónapjában, a megállapított felső korlát 75 százaléka. Tavaly mintegy 90 ezer menedékkérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, 2014-ben pedig 28 ezer.

Forrás: MTI

Friss hírek