Putyin és a Rosznyeft lesz az OPEC-megállapodás kulcsa

Nincs akadálya annak, hogy globális megállapodás szülessen az olajkitermelés szintjének befagyasztásáról – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai orosz gazdasági fórumon.

Putyin ezzel ismét ellentétes oldalon foglalt állást, mint a Rosznyeft vezére, Igor Szecsin, aki tegnap kijelentette, hogy nem kívánnak részt venni a termeléscsökkentési – vagy befagyasztási kísérletekben.
A Rosznyeft a teljes orosz olajkitermelés 40%-áért felel, így a két vezetőnek – ha az OPEC-tagok ténylegesen megegyeznek – valamikor mégiscsak dűlőre kell majd jutniuk.

Mivel a Rosznyeft közel 70%-ban állami tulajdonban van, a végső szót várhatóan Putyin mondja majd ki, ugyanakkor Szecsin indokai sem mellékesek. Ő azon a véleményen van, hogy nem érdemes termeléscsökkentéssel túl magasra pörgetni az árakat, mert akkor újra erőteljesen belépnek a piacra az amerikai palaolaj-termelők.

Putyin mindenesetre a héten már másodszor jelezte, hogy Oroszország részt venne egy kitermeléscsökkentési megállapodásban.

„Az egyetlen probléma ma a Szaúd-Arábia és az Irán közötti megállapodás, ám az álláspontok jelentősen közeledtek” – mondta.

Az orosz gazdaságról szólva Putyin kijelentette, arra számít, hogy az idei éves infláció kevesebb lesz 6 százaléknál, a 2017-es cél pedig a 4 százalék megközelítése. Emlékeztetett rá, hogy tavaly még 15,7 százalékos volt a pénzromlás. Az infláció terén elért javulást annak tudta be, hogy az elmúlt években sikerült „fenntartható makrogazdasági stabilizációt” elérni.

Ezt a véleményét az S&P hitelminősítő is osztja, akik szeptember közepén pozitív véleményt fogalmaztak meg az orosz gazdasági folyamatokról és az ország adósbesorolásának kilátását is javították.

Az orosz elnök szerint a büdzsét 2017-re 3 százalékos államháztartási hiánnyal sikerül egyensúlyba hozni. Elmondta, hogy a szövetségi kiadások a GDP idei 19,8 százalékos szintjéről jövőre 18, 2019-re pedig 16,2 százalékra fog csökkenni.

Az Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett szankciókról szólva kijelentette, hogy azok elsősorban a technológiaátadás korlátozása miatt gyakoroltak hatást az orosz gazdaságra és kárt okoznak a nyugati országoknak és a világgazdaság egészének is.

Forrás: Reuters / MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »