Stratégiát vált az SPD Merkel ellen

A német szociáldemokrata párt (SPD) egyre több befolyásos politikusa támogatja, hogy ne a pártelnök Sigmar Gabriel legyen a párt kancellárjelöltje a 2017-es szövetségi parlamenti választáson, hanem Martin Schulz, az Európai Parlament SPD-s elnöke – értesült a Der Spiegel című német hírmagazin.

A hetilap szombaton megjelenő számához készült összeállításból pénteken előzetesen ismertetett részletek szerint irányzatokon és tartományi szervezeteken átívelő egység formálódik azzal a céllal, hogy ne az esélytelennek tartott Sigmar Gabriel legyen a szociáldemokraták országos választási listájának vezetője jövőre.

martin_schulz

Martin Schulz – Kép forrása: SPD

A Der Spiegel szerint a  „Csak Gabrielt ne! mozgalom” sikere Martin Schulzot emelheti fel, és akár még októberben eldőlhet, hogy az EP mostani elnöke lesz-e az SPD kancellárjelöltje.

Sigmar Gabriel az utóbbi hetekben több nyilatkozatban, interjúban jelezte, hogy az SPD jövő tavaszig ráér kancellárjelöltet állítani. Megjegyezte: azért sincs ok a sietségre, mert a kancellári tisztség elnyerésére esélyes másik erőnek, a jobbközép CDU/CSU pártszövetségnek sincs még jelöltje.

Azonban várhatóan hamarosan lezárul a hivatalban lévő kancellár, Angela Merkel vezette CDU és a Horst Seehofer bajor kormányfő vezette CSU vitája a menekültügyről, és így a CDU a december elején tartandó kongresszusán ismét Angela Merkelt választhatja meg pártelnöknek, és teheti meg kancellárjelöltnek.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Ezért az SPD-ben egyre többen sürgetik a döntést, mert el akarják kerülni, hogy az SPD-nek ne legyen kancellárjelöltje, amikor Angela Merkel bejelenti indulását, és mivel Martin Schulznak rövidesen el kell döntenie, hogy 2017 januárjában lejáró megbízatása után vállalná-e újabb két és fél évre az EP elnökségét – amely a hagyományok szerint a következő periódusban az EP jobbközép pártjait összefogó Európai Néppártnak járna -, még októberben pont kerülhet az ügy végére.

Az SPD-t a 2009-es, elbukott Bundestag-választás óta vezető Sigmar Gabriellel az legfőbb gond, hogy csekély a lakossági támogatottsága. A Forsa közvélemény-kutató intézet legutóbbi, szeptemberi adatai szerint ha közvetlenül lehetne kancellárt választani, a németek 44 százaléka Angela Merkelre szavazna, és csupán 16 százaléka választaná Sigmar Gabrielt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »