Borulhat a CDU-CSU pártszövetség is Merkel miatt

A németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott választás eredménye azt jelzi, hogy rendkívül veszélyes, nagyon aggasztó helyzetbe került az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége – mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke hétfőn a Süddeutsche Zeitung című lapnak.

Az emberek „nem akarják ezt a berlini politikát”, Berlin azonban „többszöri felszólítás” ellenére sem változtatott menekültpolitikáján. Ez vezetett a CDU „katasztrofális” eredményéhez a mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson – mondta Horst Seehofer a müncheni lapnak.

Horst Seehofer

A vasárnapi kudarc az utóbbi hónapokban elszenvedett súlyos vereségek sorozatának folytatása, azonban a menekültpolitika „csak egy szelep”, amelyen keresztül a választók levezetik a feszültséget, kifejezésre juttatják elégedetlenségüket, és „a probléma gyökere sokkal mélyebb” – mondta a CSU elnöke. Meggyőződése szerint a CDU kudarcai mögött „rendszerkritika” áll, a pártvezetés azonban rosszul értelmezte a márciusi baden-württembergi és rajna-vidék-pfalzi Landtag-választás eredményét.

A CDU vezetése azt a téves következtetéseket vonta le Winfried Kretschmann, a Zöldek politikusának baden-württembergi és Malu Dreyer szociáldemokrata (SPD) politikus rajna-vidék-pfalzi győzelméből, hogy a lakosság támogatja a kancellár menekültpolitikáját, mert Winfried Kretschmann és Malu Dreyer is kiállt Angela Merkel mellett a menekültügyben – holott a CDU mindkét tartományban veszített – fejtette ki Horst Seehofer.

Ezért – tette hozzá – most „tartalmilag világos orientációra van szükség”, az adószabályozás, a közbiztonság, a nyugdíjrendszer és  a bevándorlás területén „legkésőbb szeptemberig, októberig tisztázni kell a dolgokat”. A CSU vezetése már a hét végén tartandó tanácskozásán rögzíti álláspontját, és utána „majd meglátjuk, hogy meg tudunk-e egyezni a CDU-val” – mondta Horst Seehofer.

A vasárnapi választási eredményekről bővebben itt olvashat.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »