Félmillió elutasított menedékkérő él a németeknél

Félmilliónál is több elutasított menedékkérő él Németországban, legnagyobb részük több mint hat éve – írta csütörtökön a Bild című német lap kormányzati adatokra hivatkozva.

A szövetségi parlament nagyobbik ellenzéki pártja, a Baloldal írásbeli kérdésére adott kormányzati válasz alapján készített összeállítás szerint 549 209 elutasított menedékkérő él Németországban, ebből 406 065 több mint hat éve. Majdnem minden második – 46,6 százalék – rendelkezik állandó tartózkodási engedéllyel, amelyet például azért kaptak meg, mert már beilleszkedtek és nemigen van kapcsolatuk hazájukkal. Az elutasított menedékkérők legnagyobb csoportját a török állampolgárok alkotják 77 600 fővel, utánuk a koszovói állampolgárok 68 549 fős csoportja következik, majd a szerb állampolgárok 50 817 fővel.

  • További részletek
Az ország elhagyására kötelezett, de valamilyen ok miatt Németországban maradó menedékkérők száma 168 212 volt az év közepén. A kormány kimutatása szerint mintegy 37 ezren azért nem távoznak, mert nincs útlevelük, 107 ezer ember kitoloncolása pedig „egyéb okok” miatt nem lehetséges, például azért, mert hazájukban az illetékes hatóság nem működőképes. További nagyjából 10 ezer ember ügyében kitoloncolási tilalom van érvényben, mert hazájuk nem biztonságos. Több mint 3000 elutasított menedékkérő azért maradhat, mert szakmai képzésben vesz részt vagy beteg rokonát ápolja, mintegy 1800 ember betegség miatt maradhat, 440 ember pedig azért, mert büntetőeljárás alatt áll.

Rainer Wendt, a rendőri szerveknél működő egyik munkavállalói érdekképviselet, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke a Bildnek azt mondta, hogy „egész iparág” épült a kitoloncolások megakadályozására. Ügyvédek és emberi jogi szervezetek, például a Pro Asyl rendszeresen meggátolja az ország elhagyására kötelező határozatok végrehajtását, a politikusok pedig tartanak a kitoloncolásokról a médiában esetleg megjelenő „nem éppen szép képektől” – emelte ki Rainer Wendt. Ezen a helyzeten sürgősen változtatni kell, gondoskodni kell arról, hogy a távozásra kötelezett 215 ezer elutasított menedékkérő el is hagyja az országot – mondta. Hans-Peter Friedrich korábbi szövetségi belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa hozzátette: lerombolja az állam cselekvőképességébe vetett állampolgári bizalmat, aki hagyja, hogy elutasított menedékkérők „megvezessék”, ezért sürgősen meg kell változtatni a jogszabályi előírásokat.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter kedden egy előadásában kiemelte: az eddiginél több elutasított menedékkérőt kell hazatelepíteni, önkéntes távozásra ösztönözni vagy szükség esetén kitoloncolni, mert „az integráció csak akkor sikerülhet, ha világos, hogy kire vonatkozik”. Németország nem fogadhat be mindenkit, csak azokat a menedékkérőket integrálhatja, akik rá is szorulnak a védelemre. Az összes többi kérelmezőnek el kell hagynia az országot – mondta a CSU testvérpártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa. Hozzátette: a tartományi hatáskörbe tartozó kitoloncolások ügyében a szövetségi kormány vizsgálja, hogy miként lehet felszámolni az elutasított menedékkérők távozását hátráltató tényezőket.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »