Venezuela: az ország, ahol a dollárnak ötféle árfolyama van

Venezuela jelenleg igencsak problémás terület, az országban alig lehet élelmiszert és alapvető fogyasztási cikkeket kapni, a gyárak nyersanyag hiányában nem tudnak termelni, a lakosság pedig a környező országokba, Kolumbiába és Brazíliába jár bevásárolni, sokszor több száz kilométert utazva.

A problémák forrása egyrészt az ország gazdasági berendezkedése (olajbevételekből fenntartott szocialista rendszer), másrészt viszont az eszement árfolyampolitika, aminek köszönhetően Venezuelában egy amerikai dollár érhet 10 és 1000 bolivart is, a váltási módtól függően. Egy könnyű fejszámolással ez körülbelül annyit tesz, mintha Magyarországon egy eurót megvehetnénk 310 Ft-ért és 31.000 Ft-ért is, attól függően, hogy milyen váltási árfolyamot alkalmazunk.

Ahhoz, hogy a venezuelai árfolyamrendszer kialakulását megértsük, vissza kell mennünk egészen 2003-ig, amikor az olajipari sztrájkok miatt jelentősen visszaesett az ország olajkitermelése (így bevételei is), ráadásul mindez erős tőkekiáramlással párosult, így a bolivar árfolyama is lejtőre került. Hugo Chávez akkori elnök a tőkekiáramlás megfékezésére fix árfolyamrendszert vezetett be: a dollár árfolyamát 1,6 bolivarban állapította meg és a külföldi valuta vásárlását is korlátozták.

CENCOEX

Innen az út egyenesen lefelé vezetett, már egy évvel később, 2004 februárjában le kellett értékelni a bolivart 1,92 dolláros szintre, 2008-ban egy új pénznem, a bolivar fuerte, azaz erős bolivar bevezetésével próbálkoztak (pontosabban levágtak 3 darab nullát az akkora már elinflálódott bolivarról), de ez a lépés sem állította meg a negatív folyamatokat, így mára ez a hivatalos árfolyam 10-re csökkent. Az utolsó leértékelés idén februárban történt, ekkor Maduro a 6,3-as szintről módosította a hivatalos árfolyamot, de a legszebb a történetben, hogy ez még messze nem a reális árfolyam, a CENCOEX-nek nevezett váltási árfolyamot ugyanis csak gyógyszerek és élelmiszerek importálására vehetik (vehették) igénybe a kiválasztott vállalatok.

SICAD I és SICAD II

A következő szinteket a SICAD I és SICAD II fantázianevű árfolyamok jelentik, ahol 13,5 illetve 52 bolivart ért egy dollár és a gyógyszereken és élelmiszereken kívüli termékek importjával foglalkozó cégek vehették igénybe. Itt már az elosztás módja is igen érdekes volt, a SICAD I árfolyam igénybevételéhez heti kuponokat, a SICAD II esetében napi kuponokat  bocsátott ki a kormányzat, ezek az aukciók azonban mára megszűntek. A SICAD II 2015 februárjáig létezett, a SICAD I-et pedig a 2016-os leértékeléssel egyidejűleg szüntette meg a kormányzat.

SIMADI

A leggyengébb, 203-as árfolyammal kalkuláló rendszer a SIMADI nevet kapta, ez tekinthető a normál hivatalos árfolyamnak, azaz elviekben ezen az áron juthat devizához a lakosság és a vállalati szektor. Elviekben.
A devizatartalék erőteljes apadása miatt ugyanis az állam ezen az áron sem szívesen adna dollárt senkinek, így kiépítettek egy olyannyira bürokratikus igénylési rendszert, hogy lehetőleg senkinek eszébe se jusson devizát vásárolni.

Marad a feketepiac

Így az alapvető élelmiszerekhez hasonlóan, mivel a boltokban közel lehetetlen bármihez hozzájutni, marad a feketepiac, ahol az árak ugyan a piacok alapvető működése miatt magasabbak, de legalább van kínálat is.
A feketepiacon pedig már 1000 felett van a bolivar / dollár váltási árfolyama…

Érdemes ránézni az Economist által összeállított néhány grafikonra, jól jellemzik az ország helyzetét:
http://www.economist.com/blogs/graphicdetail/2016/02/graphics-political-and-economic-guide-venezuela

Azóta némileg javult a bevételi oldal, az olajár ugyanis 50 dollár közelébe korrigált, a jelenlegi elnök, Nicolas Maduro azonban 60 dollárnál látja az optimális árfolyamot, azaz valószínűleg itt kerülnének egyensúlyba az ország bevételei a kiadásokkal.

Társadalmi hatások

Bár a fix árfolyamrendszer és a hatósági árszabályozás eredetileg az ország védelmét szolgálták volna, a végeredmény épp az ellenkezője lett. Mivel a kereskedőknek a hivatalos árfolyamnál sokkal többet kell áldozni beszerzéseikre, vagy üresen maradnak a polcok, vagy ahol feltöltik őket, ott már nem fogadják el a bolivart fizetőeszközként, dollárhoz pedig csak nagyon kevesen jutnak hozzá, így mára beszerzési forrásként az átlagember számára szinte csak a feketepiac maradt.
A feketepiacon azonban a magas árak miatt csak a tehetősebb rétegek tudnak vásárolni, a szegényekre és a lecsúszott középosztályra így csak a többnapos sorbanállás és a határmenti bevásárlóutak várnak.

Kapcsolódó cikkünk:
Venezuelai körkép: túl sok a furcsa hír