Újabb amerikai-orosz szembenállás körvonalazódik

„Stratégiai rémálom” lehet Peking számára, ha Szöul megosztja a telepítésre váró amerikai rakétavédelmi rendszer (THAAD) radarjai által gyűjtött adatokat – véli a South China Morning Post című lap szakértője.

A pénteki számban utalnak rá, jó esély van arra, hogy ez bekövetkezik, mivel a dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön azt közölte, az információ-megosztás egy 2014-ben az Egyesült Államokkal és Japánnal kötött megállapodás alapján lehetségessé válik. Igaz, hogy csupán az hangzott el, hogy az észak-koreai fegyverzetekről szóló információkról lenne szó, de ez magában rejti a kiterjedtebb együttműködés esélyét – vélte Szung Csung-ping pekingi katonai elemző.

THAAD

Kína már a telepítés tervének nyilvánosságra kerülése óta hevesen tiltakozik a THAAD (Terminal High Altitude Area Defense) ellen, mivel meggyőződése, hogy a rendszer kínai területek megfigyelését szolgálja. Moszkva hasonló okokból szintén határozott ellenzését fejezte ki. A Dél-Korea és Japán közötti katonai összefogás ilyen fokú kibővítése Kína sarokba szorítását jelentené – fogalmazott Hszü Kuang-jü, a kínai hadsereg nyugalmazott tábornoka. Ezzel – mint mondta – a pekingi vezetésnek nem maradna más választása, csak a Peking-Moszkva szövetség, mindez pedig kényszerű fegyverkezési versenyhez vezet – állapította meg.

Peking nyílt diplomáciai csatornákon is egyértelművé tette, hogy a THAAD telepítését rendkívül barátságtalan lépésnek tekintené, és továbbra is folyamatosan arra sürgeti Szöult, hogy hagyjon fel a tervvel. Az elmúlt napokban a kínai médiában is intenzívebbé tették a „lebeszélő” üzenetek közlését. A Hszinhua hírügynökség, a központi pártlap és a hadsereg lapja ontja a kritikus kommentárokat, és már több jele van annak, hogy a fegyverzet felállítása esetén Peking büntetni készül Dél-Koreát, amellyel egyébként szoros – elsősorban gazdasági, kereskedelmi és kulturális – kapcsolatokat ápol.

Kína és Oroszország semmilyen körülmények között nem fogja hagyni biztonsági érdekeik veszélyeztetését – írta a Hszinhua legutóbbi kommentárjában. Azt állítja, az amerikai rakétavédelmi rendszer veszélyt jelent mindkét ország nemzetbiztonságára és a régió stratégiai egyensúlyára. A lépés, amely az indoklás szerint az „állítólagos észak-koreai rakéta és nukleáris fenyegetés ellen szól, minden kétséget kizáróan Kínát és Oroszországot veszi célba” – állítja a szerző.

Magyarázatul hozzáfűzi, a szóban forgó közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen védelmet nyújtó mozgatható hadszíntéri rakétavédelmi rendszer nem hasznos kis magasságú rakéták ellen, viszont radarjával könnyedén pásztázhatja Kína és Oroszország, vagyis az amerikai katonai fölényt Washington szerint leginkább veszélyeztető államok területeit. A Hszinhua orosz elemzőket idézve azt írja, évek óta ez a legsúlyosabb katonai provokáció Északkelet-Ázsiában.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »