Oroszország a nemzetközi szankciók megsértésével segít Észak-Koreának nyersanyagokhoz jutni, Phenjan pedig "minden egyes nappal" közelebb kerül ahhoz, hogy az Egyesült Államokat elérni képes nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát fejlesszen ki - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán.
Read More »Veszélyzónák
Nemzetközi segítséget várnak a szíriai kurdok a törökök ellen
Az északnyugat-szíriai Afrín térségének török bombázása elleni fellépésre szólította fel a világ vezetőit szerdán a Demokratikus Egység Pártja (PYD) nevű, észak-szíriai kurd politikai tömörülés.
Read More »Maximális nyomás alá vonnák Észak-Koreát
Az észak-koreai válságról Vancouverben tárgyaló országok képviselői szerint fenn kell tartani a nyomást Észak-Koreán, hogy elálljon atomfegyver-fejlesztési programjától. Ennek elérése érdekében Phenjan elleni újabb, az ENSZ BT által korábban megszabottakon túlmutató szankciókat helyeztek kilátásba a résztvevő országok.
Read More »Japán már a koreai háborúra készül
Japán tervet dolgoz ki állampolgárai kimenekítésére Dél-Koreából, felkészülve egy olyan helyzetre, amelyben Észak-Korea részéről háborús konfliktus veszélye keletkezik - írta kedden tokiói kormányforrásokra hivatkozva a Jomiuri Simbun című japán lap.
Read More »A török haderő nemsokára elintézi Afrín és Manbídzs ügyét
A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térsége elleni török hadművelet bármelyik pillanatban megkezdődhet - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő.
Read More »Irán célja és érdekei a szíriai polgárháborúban
Irán érdeke Szíriában elsősorban az Aszad-rezsim túlélésének biztosítása. Szíria nélkül nem tudná hatékonyan támogatni libanoni szövetségesét, az ország elvesztése pedig az USA és Szaúd-Arábia befolyásának megerősödésével járna, azaz Irán pozícióinak jelentős gyengülését eredményezné.
Read More »Az USA sem vonul ki Szíriából, Törökország aggódik
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció egy 30 ezer fős új alakulat létrehozásán dolgozik a szíriai határvidékeken több szíriai fegyveres csoporttal együttműködve - közölte a koalíció a Reuters hírügynökséggel.
Read More »Irán kapott egy utolsó esélyt az USA-tól
Donald Trump egyelőre meghosszabbítja az Irán elleni szankciók felfüggesztését. Az elnök közleménye szerint ez az utolsó alkalom, hogy kiterjeszti a szankciók felfüggesztését további 120 napra.
Read More »Lassan egy hete tüntetnek Tunéziában
Folytatódtak az árak, az adók és a munkanélküliség emelkedése miatt több napja zajló tiltakozások Tunéziában - csak a fővárosban, Tuniszban kétezren vonultak az utcákra pénteken.
Read More »Ismét terítéken az iráni atomalku
Irán képes arra, hogy fokozza nukleáris tevékenységét, különösen az urándúsítás területén, ha az Egyesült Államok felmondja Teheránnak a nemzetközi közösséggel kötött 2015-ös atomalkuját.
Read More »Szabadon engedik az iráni tüntetések alatt letartóztatott diákokat
Becslések szerint 3700 körül lehet azoknak a diákoknak a száma, akik a múlt héten több iráni városban tüntettek, és emiatt rács mögé kerültek.
Read More »Katonai tárgyalásokat kezd Észak-Korea és Dél-Korea
Észak- és Dél-Korea megállapodott abban, hogy katonai tárgyalásokat kezdenek a két ország közötti feszültségek csökkentéséről és szerdától a két hadsereg közötti közvetlen kommunikációs kapcsolat is helyreáll, amely még 2013-ban szakadt meg.
Read More »Izrael harci gépekkel és rakétákkal hajtott végre támadásokat Szíriában
Izrael három támadást hajtott végre kedden szíriai célpontok ellen harci repülőgépekkel és földről indított rakétákkal - közölte a szíriai hadsereg.
Read More »Az iráni elnök a tüntetők mellé állt
A tömeges tiltakozások alkalmával utcákra vonuló fiatal irániak elégedetlensége nem szorítkozik pusztán a gazdasági követelésekre, azon túlmutat, az aktivisták nem hajlandóak többé alávetni magukat egy elöregedő forradalmi elit életmódjának és nézeteinek - mondta hétfőn Haszan Róháni iráni elnök bírálva keményvonalas riválisait.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.