Szabadon engedik az iráni tüntetések alatt letartóztatott diákokat

Haszan Róháni iráni államfő elrendelte, hogy engedjék szabadon az összes diákot, akiket múlt héten vettek őrizetbe a tüntetések miatt – közölte szerdán az iráni kormány egyik minisztere.

„Miután az államfő tanácskozott a belügyminiszterrel és a titkosszolgálat vezetőjével, elrendelte, hogy engedjék szabadon egy-két napon belül az összes diákot” – mondta Manszúr Golámi tudományos kutatásügyi miniszter a kormányülést követően.

Becslések szerint 3700 körül lehet azoknak a diákoknak a száma, akik a múlt héten több iráni városban tüntettek, és emiatt rács mögé kerültek.

Az iráni parlament reformista frakciója különbizottság felállítását követelte a legutóbbi kormányellenes demonstrációk során letartóztatott tüntetők, kiváltképp az egyetemisták sorsának tisztázására – közölte múlt hét végén a teheráni egyetem szóvivője az ISNA iráni hírügynökség jelentése szerint. Bővebben…

Róháni már korábban is megértést mutatott a demonstrálók iránt. Hétfőn azt mondta, hogy az utcára vonuló fiatal irániak elégedetlensége nem szorítkozik pusztán gazdasági követelésekre, azon túlmutat, az aktivisták nem hajlandóak többé alávetni magukat egy elöregedő forradalmi elit életmódjának és nézeteinek. Róháni szavaival egyúttal bírálta keményvonalas, konzervatív riválisait.

Teherán, 2018. január 9. Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője beszédet mond egy teheráni tanácskozáson 2018. január 9-én. A közel-keleti országban 2017. december 28-a óta utcai megmozdulások zajlanak a magas árak, az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. Hamenei kijelentette: Irán megakadályozta az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kísérletét arra, hogy békétlenséget szítson az országban a tüntetések ürügyén. (MTI/EPA/Hamenei hivatalos honlapja)

Teherán, 2018. január 9.
Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője beszédet mond egy teheráni tanácskozáson 2018. január 9-én. A közel-keleti országban 2017. december 28-a óta utcai megmozdulások zajlanak a magas árak, az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. Hamenei kijelentette: Irán megakadályozta az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kísérletét arra, hogy békétlenséget szítson az országban a tüntetések ürügyén. (MTI/EPA/Hamenei hivatalos honlapja)

Forrás: MTI/dpa

 

Friss hírek