Hadgyakorlatot tart Oroszország a Földközi-tengeren szeptember 1. és 8. között, a hadiflotta több mint 25 hajójának és a légierő 30 repülőgépének részvételével - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
Read More »Veszélyzónák
Trump megint önmagának mond ellent, ezúttal Észak-Korea kapcsán
Napokkal azután, hogy lemondta külügyminisztere phenjani látogatását, Donald Trump amerikai elnök szerdán méltatta remek kapcsolatát Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, és közölte: egyelőre nem látja indokoltnak a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatok újraindítását.
Read More »Már Irán is inkább kilépne az atomalkuból
Ali Hamenei ajatolláh, az ország legfőbb politikai és vallási vezetője szerdán közleményében kijelentette, Teheránnak fel kell adnia a reményt, hogy Európa megmentheti a megállapodást, így inkább Iránnak is ki kellene lépnie belőle.
Read More »Kiderült, miért nem utazik Pompeo Phenjanba
A CNN forrásai szerint az észak-koreai fél azt tartja aggályosnak, hogy az Egyesült Államok nem kész a koreai háborút hivatalosan lezáró békeszerződés megkötésére, márpedig Észak-Korea ezt a lépést kulcsfontosságúnak tartja a Koreai-félszigeten meglévő feszültségek enyhítésében.
Read More »Moszkva egy esetleges amerikai támadásra figyelmeztet Szíriában
Az Egyesült Államok megerősíti földközi-tengeri katonai jelenlétét, ami a szíriai kormányerők elleni támadás előkészületeire utalhat - mondta Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője hétfőn Moszkvában.
Read More »Irán és Szíria katonai együttműködési megállapodást kötött
Katonai együttműködési megállapodást írt alá az iráni és a szíriai védelmi miniszter Damaszkuszban - számolt be hétfőn több iráni hírügynökség.
Read More »A kereskedelmi háború miatt megakadt az észak-koreai leszerelés is
Az előrehaladás hiánya mellett Trump Kínát is okolja az észak-koreai leszerelési folyamat akadozásáért, azzal vádolva az országot, hogy a kereskedelmi viszály kirobbanása óta szándékosan nem működik együtt annak érdekében, hogy előnyhöz jusson a Peking és Washington között zajló kereskedelmi tárgyalásokon.
Read More »Brazíliában is szétosztanák a menekülteket
Az északi határa mellett kialakult válsághelyzet megoldása érdekében Brazília szét kíván osztani az ország különböző államaiban mintegy ezer venezuelai bevándorlót - közölte helyi idő szerint szerdán a szövetségi kormány.
Read More »Észak-Korea az atomprogram mellett rakétaprogramját is folytatja
Műholdfelvételekből ítélve Észak-Korea a leállította Szohe rakétakísérleti telep leszerelését - közölte szerdán a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen működő 38North kutatóközpont.
Read More »A Facebook és a Twitter tömegével törölt orosz és iráni kamufiókokat
A Facebook több mint 652 oldalt, csoportot, platformot, a Twitter pedig 284 "gyanús" fiókot távolított el. A törölt tartalmak többsége iráni, kisebb részük orosz eredetű volt - jelentette be kedden este Nathaniel Gleicher, a Facebook kiberbiztonságért felelős vezetője, valamint hivatalos blogján a Twitter.
Read More »Súlyosbodik a Brazíliába irányuló venezuelai migrációs hullám
Brazília északi Roraima tagállama hétfőn a szövetségi legfelsőbb bírósághoz fordult annak érdekében, hogy az ország hatóságai ne engedjenek át több venezuelai bevándorlót a határon, mivel Brazíliának már most is nehezére esik megbirkóznia a bevándorlási hullámmal, amely erőszakos összetűzéseket is okozott.
Read More »Kezd elfajulni a török-amerikai viszály
Egy mozgó autóból rálőttek az ankarai amerikai nagykövetség épületére, a lövések egy őrbódét találtak el, de senki sem sérült meg - jelentette hétfőn a Habertürk és a CNN Türk török hírtelevízió.
Read More »Irán nem mond le a rakéták fejlesztéséről
Irán a jövő héten új típusú harci repülőgépet mutat be és folytatja rakétaerőinek a fejlesztését, amelyet mindennél fontosabbnak tart - jelentette ki az ország védelmi minisztere szombaton.
Read More »Kína tagadja, hogy katonai veszélyt jelentene az USA-ra
A kínai védelmi minisztérium elutasította, és "merő találgatásnak" minősítette egy szombati nyilatkozatában a Pentagon előző napi jelentését, amely szerint Kína azt tervezné, hogy csapást mér az Egyesült Államokra.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.