A román kormányfő országa schengeni csatlakozásával hozta összefüggésbe azoknak az igényeknek a rendezését, amelyeket az osztrák OMV-csoport támasztott Romániával szemben a Neptun Deep fekete-tengeri földgázprojekttel kapcsolatban.
Read More »Kiemelt
A Balti-tengeren gyakorlatozik a NATO
A Northern Coasts elnevezésű haditengerészeti gyakorlat két hétig tart, helyszíne a Balti-tenger középső és keleti térsége, valamint Lettország és Észtország egyes területei. A német hadsereg tájékoztatása szerint nagyjából 30 hajó és tengeralattjáró, 20 repülőgép és több szárazföldi egység vesz részt rajta mintegy 3200 katonával.
Read More »Már nem elég vonzó Németország az autógyártók számára
Németország elveszítette versenyképességét, egyre kevésbé érdemes autóipari beruházásokat indítani az országban - mondta az ágazat érdekképviseletének vezetője egy hétfői interjúban.
Read More »Nem engedik ki Afganisztánból a tanulni vágyó lányokat
A tálibok megtiltották a nőknek az önálló utazást, és csak a férjükkel vagy egy rokon férfi kísérővel, például testvérrel, nagybácsival vagy apával, az úgynevezett mahrammal, azaz férfi kísérővel engedik őket külföldre utazni. A tanulás azonban ebben az esetben is tiltott tevékenységnek számít.
Read More »Magyarország is elérte a fordulópontot az elektromos autók terjedésében
A legtöbb sikeres új technológia - televíziók, mobiltelefonok, LED-izzók - elterjedése S alakú elfogadási görbét követ. Az eladások a korai alkalmazói fázisban lassan épülnek fel, majd ahogy a dolgok általánossá válnak, begyorsulnak. A teljesen elektromos meghajtású járművek esetében az 5 százalék tűnik a fordulópontnak.
Read More »Eurostat: 80 ezer fölé emelkedett a menedékkérők száma májusban
Az áprilisban feljegyzett több mint 72 ezerről májusban 80 ezer fölé emelkedett az Európai Unió valamely tagállamában első alkalommal menedéket kérők száma, ez 27 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél - közölte az Eurostat pénteken.
Read More »Nagy eséllyel rakétacsapás vagy bomba végzett Prigozsinnal
Az incidensről készült videofelvételeket átnéző szemtanúk és szakértők szerint a repülőgép még a levegőben szétesett, ami valamilyen robbanással járt együtt, amely vagy a repülőgép belsejében történt - ami bombára vagy katasztrofális meghibásodásra utal - vagy külső hatás érte, ami rakétacsapásra utal.
Read More »Kína nem bízik a fukusimai radioaktív víz tisztításában
Kína csütörtökön felfüggesztette az összes vízi termék behozatalát Japánból, beleértve az ehető tengeri herkentyűket is, órákkal azután, hogy Japán megkezdte a katasztrófa sújtotta fukusimai atomerőműből származó kezelt radioaktív víz tengerbe eresztését.
Read More »Dániából és Hollandiából kap F-16-osokat Ukrajna
Az Egyesült Államok jóváhagyta, hogy Dániából és Hollandiából F-16-os vadászgépeket küldjenek Ukrajnába, amint a pilóták kiképzése befejeződik - áll Antony Blinken amerikai külügyminiszter a Reuters hírügynökség által látott levelében.
Read More »A zuhanó import miatt külkereskedelmi többlete lett az EU-nak
Az Eurostat nem végleges adatai szerint az Európai Unió júniusban 225,9 milliárd euró értékben exportált árucikkeket a világ többi részébe, ami enyhén meghaladja a tavalyi értéket, az import viszont mindössze 201,2 milliárd euró volt, ami 22,6 százalékos csökkenés az előző év azonos hónapjához képest.
Read More »Uniós összevetésben is gyenge lett a magyar GDP-adat
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat nem végleges adatai szerint a második negyedévben az előzetes várakozásoknak megfelelően 0,3 százalékkal nőtt a szezonális kiigazított GDP az euróövezetben és nem változott az EU 27 tagállamában az előző negyedévhez viszonyítva.
Read More »Irán és Fehéroroszország Kína új barátai
Li Sang-fu kínai védelmi miniszter szerint az Oroszország és Kína közötti katonai együttműködés példamutató a szövetségesi viszony és az antagonizmusról való lemondás tekintetében, és nem irányul harmadik országok ellen. Peking egyúttal kifejezte készségét a védelmi együttműködés elmélyítésére a Sanghaji Együttműködési Szervezet keretében, beleértve az új tag Iránnal és a belépésre készülő Fehéroroszországgal.
Read More »Oroszország az ukrajnai inváziót dicsőítő tankönyvet adott ki
Moszkva új történelemtankönyveket mutatott be, amelyek Oroszország ukrajnai invázióját kívánják igazolni. A könyv kiadását a szeptemberi iskolakezdéshez időzítették, így a most 17 éves korosztály már a friss tananyagot sajátíthatja el.
Read More »Eddig tartott a Fitch türelme, leminősítette az USA-t
Az amerikai államadósság bevételarányos kamatkötelezettség-rátája 2025-ben valószínűsíthetően eléri a 10 százalékot - áll a Fitch előrejelzésében. A cég kiemeli, hogy várakozása szerint az "AAA" kategóriásként nyilvántartott államadósok esetében e kamatkötelezettség-ráta mediánszintje ugyanabban az évben 1 százalék lesz,
Read More »