Az európai fegyverkezési terv a magántőke mozgósítását is célozza, valamint lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a túlzottdeficit-eljárás megindítása nélkül növeljék védelmi kiadásaikat.
Read More »Kiemelt
Újabb orosz bankok és tankerek kerültek uniós tiltólistára
Az Európai Unió külügyi tanácsa "az Ukrajna ellen folytatódó háborúra tekintettel" elfogadta tizenhatodik szankciós csomagját, amely egyebek mellett az orosz alumíniumipart, további orosz bankokat és médiumokat, valamint az úgynevezett orosz "árnyékflotta" tankhajóit célozza.
Read More »Ukrajna nélkül zajlott le az első béketárgyalás
Amerikai és orosz tisztviselők több mint négy órán át tárgyaltak kedden Rijádban az ukrajnai háború befejezéséről, de Ukrajnát és Európa képviswlőit nem hívták meg a megbeszélésre.
Read More »Kettőről öt százalékra ugrott a védelmi kiadások elvárt mértéke a NATO-n belül
Donald Trump hivatalba lépé.sével mind a NATO-n belül, mind az orosz-ukrán háborúban változások jöhetnek. Az amerikai kormány egyebek között azt tartaná szükségesnek, hogy Ukrajna lemondjon a NATO-tagságra vonatkozó törekvéseiről, a védelmi kiadásokat pedig drasztikusan megemelnék.
Read More »Már alig van Budapesten 1 millió Ft alatti négyzetméteráron kínált lakás
A lakótelepi lakások országos átlagos négyzetméterára jelenleg 805 628 forint, míg a fővárosi paneleknél - néhány lakótelep kivételével - ez az érték átlépte az egymillió forintot - közölte saját adatai alapján a zenga.hu ingatlankereső portál.
Read More »Megkezdte a munkát Donald Trump
Már beiktatási ünnepségén, a washingtoni Capital One Arena-ban összegyűlt tízezres tömeg előtt aláírta első elnöki rendeleteit frissen hivatalba lépő Donald Trump. Többek között kilépteti az Egyesült Államokat a Párizsi Klímaegyezményből és a WHO-ból.
Read More »Már a 2006-ban épült családi házak korszerűsítésére is jár állami támogatás
Az eredeti határidő kitolásával 1990 vége helyett már a 2006 végéig megépült otthonok felújításához lehet támogatást kérni. E bő másfél évtizedben mintegy 300 ezer új családi ház készült el.
Read More »Megerősített biztonsági zónákat hoztak létre Rómában
A rendelkezés Róma két központi kerületére vonatkozik, a Termini és a Tuscolana vasútállomás övezetében. Az idei jubileumi szentévben ez a két kerület lesz a római belépőpontja a harmincmilliósra becsült zarándoktömeg és más látogatók többségének.
Read More »Az állam fogyasztóbarát újításokkal folytatja a közlekedés vasútra terelését
Az új bérletek bevezetése óta 18 százalékos eltolódás figyelhető meg az autóról a vasút, a környezetkímélő autóbusz és a HÉV felé. Ez azt jelenti, hogy a közlekedésben a károsanyag-kibocsátás terén elért megtakarítás kétharmada a MÁV-csoportnak köszönhető.
Read More »Jövő évtől folyamatosan emelkednek az autózással kapcsolatos adók
A kormány a jövő évtől 20 százalékkal emeli a cégautóadót, és a törvénymódosítással mind a gépjárműadóban, mind a cégautóadóban inflációkövető valorizációs szabály lép életbe, azaz a következő években ezek az adóterhek az infláció mértékével automatikusan tovább fognak emelkedni.
Read More »Január 15-ig lehet benyújtani a Napenergia Plusz kérelmeket
Még egy hónapig várják a támogatási kérelmeket a Napenergia Plusz Programban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap. Azoknak a pályázóknak, akik elakadtak a folyamatban, még van lehetőségük kivitelezőt váltani.
Read More »Az EU üdvözli az 54 éves Aszad-rezsim bukását
A Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette diktatúra vége pozitív és régóta várt fejlemény, ami egyúttal megmutatja a rezsim támogatói, Oroszország és Irán gyengeségét is - írta vasárnap az X-en Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Read More »Nem tudják tartani a kvótákat a brit autógyártók
A jelenleg érvényes brit előírások szerint az idén újonnan forgalomba helyezett személyautók 22 százalékát, a kisteherautók 10 százalékát elektromos meghajtással kell felszerelni. A vevók azonban máshogy gondolják.
Read More »Az EKB elnöke szerint lemaradt Európa
A technológiai fejlődés felgyorsítása az EU-ban a tőkepiac nagyobb integrációjával érhető el – jegyezte meg Lagarde, aki szerint ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy ellenállóbbá váljon Európa a széttöredezett világgazdaságban.
Read More »