Kína exportja 25, míg az importja 28,8 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a kínai fővámhivatal pénteken. A külkereskedelmi forgalom növekedése 26,7 százalékosra gyorsult a decemberi 10,2 százalékos ütem után.
Read More »Európán kívül
Kína: két százalékos infláció januárban
Mérséklődött az infláció az év első hónapjában Kínában: a fogyasztói árak januárban 2,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban a decemberi 2,5 százalékos héthavi csúcsot követően - jelentette az országos statisztikai hivatal pénteken.
Read More »Amerika továbbra is háborúban áll az al-Kaidával
Az Egyesült Államok továbbra is háborúban áll az al-Kaida terrorszervezettel, és az ország "mindennapos kibertámadások" célpontja - jelentette ki csütörtöki szenátusi meghallgatásán John O. Brennan, Barack Obama elnök jelöltje a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára.
Read More »Bűnösnek vallotta magát a Federal Reserve Bank támadója
Vádalku keretében bűnösnek vallotta magát csütörtökön az a bangladesi férfi, aki tavaly októberben fel akarta robbantani a New York-i Federal Reserve Bankot.
Read More »Konfliktus a Szaharában: A mali felkelés és a nemzetközi beavatkozás
A Magyar Külügyi Intézet csütörtökön a mali konfliktust vizsgálva tartotta meg Kávé és külpolitika című rendezvénysorozatának aktuális epizódját.
Read More »Vége a szombati levelezésnek
A hatalmas méretű veszteség miatt az amerikai posta elhatározta,hogy a leveleket a nyár végétől nem kézbesítik szombatonként az Egyesült Államokban.
Read More »Haiti: konszenzus nélkül nincs jövő
Egy elemzés szerint Haiti nemzetközileg elszigetelődhet, ha az elnök nem változtat eddigi politikáján, és nem tesz lépéseket a nemzeti konszenzus irányába.
Read More »Panettát is meghallgatták Bengáziról
Az amerikai védemi miniszter a meghallgatáson elmondta, személyesen ő értesítette Obama elnököt a Bengáziban történt támadásról.
Read More »Az iráni elnök Egyiptomba látogatott
Harminchárom év után először lépett egyiptomi földre iráni elnök.
Read More »Giga Wi-Fi kiépítését tervezi az USA
Az amerikai kormány országszerte elérhető, ingyenes Wi-Fi hálózat létrehozását tervezi, nem mindenki örömére.
Read More »Elkeseredett harc a földért: „Azé, aki megműveli!”
A Mercosur országokban a földkérdés végleges rendezése évtizedek óta húzódik. Ugyan az 1960-as évek végére a latin-amerikai országok végrehajtották a földreformokat, azonban a változások csak egy szűk társadalmi rétegnek nyújtottak előrelépést. Brazíliában a földnélküliek vezetőjének kivégzésekor kerültek ismét felszínre a mezőgazdasági problémák.
Read More »Chávez is támogatja az ecuadori választási kampányt
Ecuadorban két halálos áldozata van a kormánypárti politikai gyűlésnek. Az ellenzék pedig azzal vádolja az elnököt, hogy anyagi támogatást fogad el a venezuelai szocialistáktól.
Read More »Obama Izraelbe utazik
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke diplomáciai látogatást tesz Izraelben.
Read More »Iráni látogatás következményekkel
Az Egyesült Államok újabb szankciókat tervez Iránnal szemben.
Read More »