Bizonytalanság Maliban a hétvégi merényletek után

A franciák által visszafoglalt Gaóban már nem hallatszik örömujjongás. A felszabadulás eufóriája a múlt heti robbantásokat és a több órán át elhúzódó fegyveres összetűzéseket követően a félelemnek és az egyre fokozódó bizonytalanságnak adta át a helyét.

A polgárok attól tartanak, hogy az elűzött iszlamisták a kormányerők jelenléte és a fokozott biztonsági intézkedések ellenére is visszaszivárognak a város elhagyott épületeibe, vagy hajdani bázisaikra. Az aggasztó helyzetre reagálva több mint ezer francia katonát vezényletek Gaóba.

A francia erők ilyen mértékű megosztása ugyanakkor veszélyeztetheti a Szervál-hadművelet második szakaszának sikerességét. A főbb északi városok visszafoglalása után az intervenciós csapatok feladata most a Szaharába visszavonuló iszlamisták felkutatása és semlegesítése, illetve újjászerveződésük megakadályozása lenne.

A térségben fokozottan aktív al-Kaida arab-félszigeti szárnya (AQAP) eközben dzsihádot hirdetett a Maliban beavatkozó koalíció ellen, jogtalan és agresszív keresztes hadjáratnak bélyegezve az akciót.

Döntenek a békefenntartókról

Vezető ENSZ-tiszviselők megerősítették, hogy a Biztonsági Tanács várhatóan két-három héten belül dönt egy Maliba delegált, valószínűleg hatezer fős békefenntartó misszióról. A tervek szerint a kéksisakosok áprilisig vennék át a stafétát a kivonulást márciusban megkezdő francia csapatoktól, így a július 31-én esedékes mali választásokat már ők biztosítanák. A misszió jóváhagyása ugyanakkor nem csak a Biztonsági Tanács döntésén, hanem a mali kormány hozzájárulásán is múlik, a helyi vezetők pedig több ízben is hangot adtak azon aggodalmuknak, hogy a békefenntartók jelenléte tovább fokozná az ország északi és déli része között fennálló széttagoltságot, esetlegesen egy, a szudánihoz hasonló szakadást eredményezve.

Szükség lenne rájuk

Maliban jelenleg mintegy négyezer francia és 3800 AFISMA-katona (Mali Nemzetközi Segítségnyújtási Misszió) harcol a helyi hadsereg oldalán. Jelenlétükre elsősorban a mali csapatok megosztottsága miatt van szükség. A március puccsot támogató „zöld sapkás” és a megbuktatott elnökhöz hű „piros sapkás” erők múlt pénteki összecsapását követően vezető kormánytisztviselők az egység megteremtésére szólították fel a hadsereget.

A mali csapatok támogatására hivatott AFISMA-erők felszereltségéről és ellátásáról ugyanakkor aggasztó hírek kezdtek terjedni. Helyi források szerint a nigériai csapatok már hetek óta a lakosság segítségére vannak rászorulva a napi élelmezés megoldásában, ráadásul elegendő fegyverük sincs, hogy harctéri műveletekben vegyenek részt. A nigériai védelmi minisztérium cáfolta ezeket az értesüléseket.

Borenszki Ádám

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »