A svéd kormány fél évvel meg akarja hosszabbítani a május 12-ig érvényes ideiglenes határellenőrzést a Dániával és Németországgal közös határokon - jelentette be csütörtökön a svéd igazságügyi miniszter a Svéd Rádiónak nyilatkozva.
Read More »Európai ügyek
Németország az ingyenes úthasználattól várja az elektromos teherautók elterjedését
Andreas Scheuer német közlekedési miniszter az elektromos teherautók mentesítését javasolja az úthasználati díj megfizetése alól a jövő év elejétől a német Süddeutsche Zeitung csütörtöki beszámolója szerint.
Read More »A britek nem akarják, hogy országuk részt vegyen egy szíriai katonai akcióban
A britek zöme ellenezné, ha Nagy-Britannia részt venne egy esetleges nyugati katonai akcióban Szíria ellen, annak ellenére is, hogy a nagy többség hitelt ad a szíriai ellenzéki szervezetek azon beszámolójának, amely szerint a múlt hétvégén a szíriai rezsim vegyi fegyvert vetett be.
Read More »Teljesen átalakult az Európába irányuló migráció
Csökkent tavaly az Európába érkező menekültek és migránsok száma, bizonyos esetekben azonban nőttek a rájuk leselkedő veszélyek - derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szerdán ismertetett jelentéséből, amely szerint megváltozott a kontinens felé irányuló migráció.
Read More »Nem véletlenül zuhant le 2010-ben a lengyel államfő gépe
A szmolenszki légikatasztrófát nem a pilóták hibája, hanem egy sor szándékos, egyebek között a gép oroszországi javításakor tett intézkedés, végül a levegőben történt robbanás okozta - áll abban az időközi műszaki jelentésben, melyet szerdán hozott nyilvánosságra a lengyel minisztériumi vizsgálóbizottság.
Read More »Folytatódik a cseh kormányalakítási hercehurca: Babis Zemantól kért tanácsot
Milos Zeman államfő azt javasolta Andrej Babis ügyvezető miniszterelnöknek, hogy az új cseh kormány megalakításáról ezentúl a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal, valamint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjával (KSCM) tárgyaljon.
Read More »Klórozott csirke lehet az ára a brit-amerikai szabadkereskedelmi megállapodásnak
A brit-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás megkötésének várhatóan az lesz a feltétele, hogy az Egyesült Királyság engedje be piacára az unióban tiltólistásként kezelt amerikai élelmiszereket - egy friss felmérés szerint viszont ezt a közvélemény 82%-a elutasítja.
Read More »Aktív politikai szerepvállalást kért Erdogan a kivándorolt törököktől
A török külügyminisztérium adatai szerint 5,5 millió török él Nyugat-Európában. A 60-as évek elején kezdődő kivándorlási hullámmal a legtöbben Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban és Ausztriában telepedtek le, őket mozgósítaná most a török elnök.
Read More »Közeledik egymáshoz Varsó és Brüsszel
A tavaly decemberi lengyel kormányátalakítás után megváltozott a légkör Varsó és Brüsszel viszonyában, őszinte párbeszéd zajlik - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke hétfőn Varsóban, ahol a lengyel külügyminiszter meghívására a lengyel igazságügyi reformról tájékozódik.
Read More »Törökország támogatná a békefenntartó missziót Ukrajnában, a helyiek inkább felvonulnak
Törökország támogatja, hogy az ENSZ békefenntartókat küldjön a Donyeck-medencébe, és kész is részt venni egy ilyen misszióban - közölte hétfőn az ukrán elnöki hivatal Petro Porosenko államfő isztambuli látogatásának eredményeiről beszámolva. A helyiek viszont a Donyecki Népköztársaságot éltetve vonultak fel.
Read More »Babis meghajol a cseh elnök akarata előtt
Andrej Babis, az ANO elnöke elfogadja, ha Milos Zeman köztársasági elnök a mozgalom egy másik képviselőjét bízza meg az új kormány megalakításával.
Read More »Új esélyt lát a párbeszédre a volt katalán elnök
Carles Puigdemont volt katalán elnök szombaton annak a reményének adott hangot, hogy németországi bírósági eljárása után visszatérhet Belgiumba, ahová önkéntes száműzetésbe vonult, és a német bíróság döntése hozzájárul a konfliktus rendezéséhez.
Read More »Sikertelenül zárultak a cseh koalíciós tárgyalások
Beszüntette tárgyalásait az új cseh kormánykoalíció kialakításáról az ANO mozgalommal a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), mely csak akkor lett volna hajlandó kormánykoalícióra lépni, ha Andrej Babis, a mozgalom elnöke, nem lett volna a kormány tagja.
Read More »A német bíróság enyhébben kezeli Puigdemont függetlenségi harcát
A tartományi felsőbíróság csütörtökön közölte, hogy csak a közpénz hűtlen kezelése miatti vád alapján képzelhető el Carles Puigdemont kiadatása Spanyolországnak, mert a lázadás vádja a német jog alapján nem állja meg a helyét.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.