A britek nem akarják, hogy országuk részt vegyen egy szíriai katonai akcióban

A britek zöme ellenezné, ha Nagy-Britannia részt venne egy esetleges nyugati katonai akcióban Szíria ellen, annak ellenére is, hogy a nagy többség hitelt ad a szíriai ellenzéki szervezetek azon beszámolójának, amely szerint a múlt hétvégén a szíriai rezsim vegyi fegyvert vetett be.

Theresa May brit miniszterelnök csütörtökre kabinetülést hívott össze, annak megvitatására, hogy London milyen választ adjon az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadásra. Egybehangzó brit médiaértesülések szerint May azt pártolja, hogy Nagy-Britannia akár parlamenti szavazás nélkül is csatlakozzon a szíriai rezsim elleni nemzetközi katonai fellépéshez, ha ilyenről döntés születik.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov csütörtökön ismertetett felmérése szerint azonban a brit választók jelentős hányada ebben nem támogatná a miniszterelnököt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A YouGov több beavatkozási lehetőségről kérdezte a vizsgálatba bevont 1600 fős választói csoportot:

Arra a kérdésre, hogy támogatnák-e, ha a brit fegyveres erők manőverező robotrepülőgépeket vetnének be a szíriai rezsim katonai célpontjai ellen, a megkérdezettek alig 22 százaléka válaszolt igennel, 43 százalék ellenezte ezt a lehetőséget. Még nagyobb arányú, 50 százalékos lenne az elutasítottsága annak, hogy más szövetséges erők oldalán brit szárazföldi alakulatok vonuljanak be Szíriába a polgári lakosság megvédésére. Ezt a lehetőséget is csak 22 százalék pártolná.

A YouGov felmérése szerint abszolút többség, 51 százalék ellenezné, ha a brit fegyveres erők más szövetséges hadseregekkel együtt Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmának megdöntése végett kezdenének katonai akcióba Szíria területén. Ezt a megkérdezettek 17 százaléka helyeselné.

A cég által felvetett beavatkozási lehetőségek közül csak a szíriai légtérben érvényesítendő repülési tilalomnak volt jelentős támogatottsága: ezt a felmérésbe bevont britek 60 százaléka pártolná, és csak 9 százalékuk ellenezné.

A vizsgálat kimutatta azt is, hogy a brit közvélemény jelentős többsége, 61 százaléka úgy gondolja: a szíriai rezsim fegyveres ereje az ellenzéki erők állításának megfelelően „valószínűleg” tényleg vegyi fegyvert vetett be a Kelet-Gútához tartozó Dúma városában múlt szombaton. A válaszadók 5 százaléka van azon a véleményen, hogy nem történt vegyifegyver-támadás, és az erről szóló beszámolók hamisak, további 5 százalék szerint pedig „valami más történt” az ostromlott szíriai városban.

Theresa May, aki előző nap a közép-angliai Birminghambe látogatott, a kíséretében lévő újságíróknak kijelentette: Nagy-Britannia szövetségeseivel együttműködve igyekszik kideríteni, hogy mi történt pontosan Dúma városában. A brit kormányfő hozzátette ugyanakkor, hogy „a kép gyors ütemben körvonalazódik”, és minden jel arra vall, hogy a történtekért a szíriai rezsimet terheli a felelősség.

Meg nem erősített csütörtöki londoni sajtóértesülések szerint a brit királyi haditengerészet manőverező robotrepülőgépek bevetésére alkalmas tengeralattjárókat vezényelt a szíriai partok közelébe.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »