Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerdán telefonbeszélgetést folytatott Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
Read More »Európai ügyek
Romániában az ukrán menekülteknek mostantól meg kell dolgozni a segélyért
Románia csökkentette az ukrajnai háború miatt az országban menedéket kereső külföldiek lakhatási és étkezési támogatását, a segélyezés feltételéül pedig megszabta, hogy a menekülteknek munkát kell vállalniuk, valamint gyerekeiket iskolába kell íratniuk.
Read More »Németországban recesszió helyett már GDP-növekedés várható
Tovább javította gazdaságnövekedési előrejelzését a német szövetségi kormány: szerdán bemutatott számításai szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt recesszió helyett 0,4 százalékkal nőhet.
Read More »Tajvan fontosságát hangsúlyozta beszédében a brit külügyminiszter
James Cleverly szerint Kína a történelem legnagyobb békeidőbeli fegyverkezési programját hajtja végre, és a 2014-2018-as időszakban általa vízre bocsátott új hadihajók összesített vízkiszorítása meghaladja a brit királyi haditengerészet teljes aktív flottájáét. A miniszter szerint mindez Tajvanra irányítja a figyelmet.
Read More »Az EU újabb 1,5 milliárd eurót küldött Ukrajnának
Az Európai Bizottság hétfőn további 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajna számára a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) harmadik részleteként - jelentette be a brüsszeli testület.
Read More »Alaposan bevásárol a horvát védelmi minisztérium
A horvát védelmi minisztérium a 2021 és 2026 közötti időszakban 3,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket, lőszereket és felszerelést. A beszerzési csomag többféle légvédelmi rendszert, repülőket, tankokat, helikoptereket, fegyvereket és lőszert is tartalmaz.
Read More »Nem igénylik a monarchiát a brit fiatalok
A britek többsége továbbra is pártolja a királyság intézményét, az átlagon belül azonban a fiatalok kevesebb mint harmada szeretné, hogy az ország államformája a jövőben is monarchia legyen.
Read More »A szerb kisebbség bojkottálta az észak-koszovói polgármester-választást
Miután a szerb kisebbség bojkottálta a vasárnapi észak-koszovói polgármester-választást, a részvételi arány csupán 3,47 százalékos volt.
Read More »Románia egyelőre nem tiltja be az ukrán gabona behozatalát
Románia az Európai Bizottság közbelépésére vár, nem hoz egyoldalú intézkedéseket az országba vámmentesen beáramló, a helyi termelőket nehéz helyzetbe hozó ukrán gabona ügyében - szögezte le Petre Daea mezőgazdasági miniszter pénteken, miután Bukarestben tárgyalt ukrán hivatali kollégájával, Mikola Szolszkijjal.
Read More »Csehország már megszabadult az orosz földgáztól
Csehországba az első negyedévben egyáltalán nem érkezett földgáz Oroszországból; az ország szükségleteit norvég földgázzal, valamint Hollandiából és Belgiumból származó cseppfolyósított földgázzal (LNG) elégítette ki - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium pénteken.
Read More »Horvátország és Szlovénia az atomenergia mellett
Kisebb törés mutatkozik az EU-ban annak tekintetében, hogy az atomenergiát a továbbiakban is használni kellene az energiamixben vagy teljes egészében ki kellene vezetni. Míg Németország éppen múlt hétvégén állította le utolsó két atomerőművét, Szlovénia azt szeretné elérni, hogy a stratégiai tiszta technológiák közé a nukleáris energia is bekerüljön.
Read More »Az EB elnöke közös megoldást sürget az ukrán gabona ügyében
Az Európai Bizottság "teljes mértékben" tudatában van az ukrán mezőgazdasági termékek megnövekedett behozatalával kapcsolatos aggodalmaknak, ugyanakkor az egyoldalú megoldások helyett közös európai megközelítésre van szükség a probléma megoldására - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán.
Read More »Jelentősen csökkent az EU földgázfogyasztása
Az EU földgázfogyasztása 17,7 százalékkal csökkent a 2022 augusztusa és 2023 márciusa közötti időszakban az elmúlt öt év azonos időszakában mért átlagos gázfogyasztáshoz képest - derül ki az uniós statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán ismertetett adataiból.
Read More »Márciusban több mint egymillió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban
Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapján szerdán publikált jelentés szerint márciusban jelentős növekedéssel egymillió fölé emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.