A munkanélküliség drámai emelkedésére Szlovákiában nem a jelenlegi kormány, hanem még Robert Fico kormányának idejében, 2008 és 2010 között került sor – állítja a pozsonyi munkaügyi, szociális és családügyi minisztérium.
Read More »Európai ügyek
Kárpátaljai delegációt fogadott a Kisebbségi Munkacsoport
Gál Kinga fideszes EP-képviselő meghívására az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának ülésére érkezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetősége.
Read More »Bemutatkozott a Mikó Imre-terv
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a tervet a gazdasági autonómia megteremtéséhez vezető eszköznek nevezte, amelyre ráépülhetnek az egyéb autonómiák is.
Read More »Hatalmas veszteségek a hideg miatt
A kedvezőtlen időjárás miatt januárban 30 százalékkal esett vissza a romániai szállítmányozó társaságok bevétele az előző hónaphoz képest, és ez a tendencia figyelhető meg február első hetében is – írta az Agerpres a szektor érdekvédelmi szervezetére hivatkozva.
Read More »Fény derült a hatalmas költségvetési hiányra
Horváth Pista klasszikusa jut eszünkbe ma reggel, ha a görögökre gondolunk, hiszen napok óta tart a huzavona velük kapcsolatban.
Read More »Százmilliárdos többletet hozott a január
107 milliárd forintos többlettel zárt a költségvetés januárban, amely főként annak köszönhető, hogy megugrottak az ÁFA-ból, jövedéki adóból és játékadóból származó bevételek.
Read More »Mégsem csökkentené a tranzakciós adó a GDP-t
Egy friss tanulmány azt sugallja, hogy a pénzügyi tranzakciós adó bevezetése hosszabb távon minimum 0,25 százalékkal növelné az uniós GDP-t és nem csökkentené, ahogy azt az eddigi kutatások tudni vélték.
Read More »Berlusconi visszavonulót fújt
Silvio Berlusconi megerősítette, hogy a 2013-as választásokon nem fog indulni a kormányfői posztért, és támogatásáról biztosította a Monti-kormányt. Az Északi Liga erre válaszul szakítással fenyegette meg a volt miniszterelnököt.
Read More »Már régóta készült a lemondásra a miniszterelnök
Megtervezett volt Emil Boc lemondása, az eddigi román miniszterelnök már jó ideje előkészítette távozását hivatalából - írta kedden a román sajtó.
Read More »Kína bojkottálná az uniós kibocsátáskereskedelmet
A pekingi kormány engedélye nélkül nem vehetnek részt kínai légitársaságok az EU széndioxid-kvótakereskedelmi rendszerében (ETS) – jelentette be a kabinet hétfő reggel. Kína szerint az ETS jelentős, és méltánytalan anyagi többletterhet jelentene az EU-n kívüli társaságoknak. Az Európai Bizottság kitart amellett, hogy az uniónak igenis joga van emissziós felárat kérni azoktól a külföldi cégektől, amelyek az EU repülőtereit, vagy légterét használják.
Read More »Magyarul is tud Románia Bajnaija
Új miniszterelnöke lehet Romániának, miután hétfőn reggel a pozíciót 2008 óta betöltő Emil Boc lemondott, és vele együtt távozott az egész kormány.
Read More »Németország is nehéz évre számít
Az ipari termelés visszaesik Európa legnagyobb gazdaságában és a tendenciát a kontinens is követi. A németek az év eleji recesszió után lassú növekedésre számítanak.
Read More »Az orosz piac húzta fel a Richtert
Az új gyógyszerek támogatták az értékesítéseket: az orosz piacra bevezetett gyógyszerek mellett kiemelkedően jól szerepelt az európai és a FÁK-régió piaca is, így nem meglepő, hogy a portfolio.hu által várt konszenzustól pozitív irányba tértek el a számok.
Read More »Most kell bankrészvényt venni?
Remek vételi alkalom körvonalazódik a UBS részvényeiben: a bankház ma 393 millió svájci frankos nettó eredményt tett közzé 2011 utolsó negyedévére vonatkozóan.
Read More »