Bemutatkozott a Mikó Imre-terv

Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Wekerle-terv részeként minden környező országban elkészül az ottani magyarság gazdaságfejlesztési terve, ez lett kész először az erdélyi Mikó Imre-tervben – mondta a tervet ismertető konferencián Szatmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a tervet a gazdasági autonómia megteremtéséhez vezető eszköznek nevezte, amelyre ráépülhetnek az egyéb autonómiák is.

Horkay Nándor, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke pedig azt is kiemelte, hogy a román, a magyar és az erdélyi gazdaság közti kapcsolatot segíti a Mikó Imre-terv, amely az említett három terület érdekeinek az összhangját is szolgálja.

Mikó Imre Erdély Széchenyije volt, klinikák, könyvtár és kollégium létrehozása is kötődik a nevéhez – mutatta be a terv névadóját Tőkés László.

A program nagyobb összegű forráshoz csak az EU 2014 és 2020 közötti finanszírozási időszakában juthat – fejtette ki Szatmáry Kristóf.

Az uniós források mellé nemzetközi finanszírozást vázolt fel Jakabos Janka, a terv koordinátora. Ezek lennének a fő források, de emellé a magyar kormány és a helyi gazdasági szereplők is tennének pénzt, bár jóval kevesebbet. Horkay Nándor jövőre 1-2 milliárd forint magyar forrást tartott valószínűnek, hogy abból elindulhasson az Erdélyi Magyar Tervezési és Fejlesztési Ügynökség.

Jakabos Janka felvázolt három olyan programot is, amelyik közel áll az induláshoz. Az első egy fiatal vállalkozókat megcélzó inkubátorház-hálózat, a másik egy svájci befektetési alapokkal közös elképzelés, amely gyógyszergyárat, ásványvíz-palackozót és bioélelmiszer-termelést tartalmaz, 5 millió euró bevonásával. Harmadikként pedig az OTP Bank kidolgozta a mezőgazdaság finanszírozási modellt.

A prioritásokat a következőképpen fogalmazta meg Horkay Nándor: versenyképes munkahelyteremtés, az öngondoskodó helyi gazdaság fejlesztése, valamint a pénzügyi infrastruktúra megteremtése. A vállalkozásokat alkalmassá kell tenni arra, hogy a Romániának jutó uniós forrásokra sikeresen pályázzanak – tette hozzá.

A Mikó Imre-tervben azok az erdélyi cégek vehetnének részt, amelyek 40 százaléka magyar állampolgárok tulajdonában van, ezekről a cégekről regiszter készül – mondta Szatmáry Kristóf.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »